6. Rész - Se veled, se nélküled

Üdv, kedves olvasóim! 

Meghoztam a 6. részt, ami egy kicsit rövidre sikeredett, de remélem azért tetszeni fog nektek. Ha igen akkor kérlek jelezzétek nekem: kommenttel, pipálással, feliratkozással, vagy írjátok meg a chatboxban! És nagyon szépen köszönöm a hozzászólásokat, a dicsérő szavakat! Nagyon jól esnek! Köszönöm!

Jó olvasást! 

XO XO, B.

"A halottak nem ijesztőek, csak szomorúak."

A lövések után, pár perc elteltével, lassan felálltam és visszamentem a fiúkhoz. Nagyon sötét volt, nem láttam sok mindent.
- Harry? - szólaltam meg halkan. Reméltem, hogy fog jönni válasz, de csak csend volt továbbra is. Valaki megköszörülte a torkát.
- Jézusom Harry annyira örülök, hogy élsz! - a hang irányába mentem, de megbotlottam valakinek a testében és a földre estem. Lehunyt szemeimet kinyitottam és megláttam a holttestet. Hangosan felsikítottam és sírni kezdtem.
- Nem! Nem! Harry nem teheted ezt velem! Nem halhatsz meg! Nem hagyhatsz itt! - felültem és szorosan magamhoz húztam. Zöld szemeiből már elmúlt az a csillogás ami korábban még meg volt. Már nem mosolygott. Nem voltak az arcán a gödröcskék.
- Faith. Én.. - lépett elő James.
- Ne. Ne mondj semmit te rohadék! Megölted Őt! Hogy tehetted ezt?! Esküszöm ezért még megfizetsz! Megfoglak ölni! - néztem rá mérgesen, de szemeimből még mindig hullottak a könnyek. Szorosan öleltem Harryt és puszilgattam. Tudtam, hogy ettől nem fog felébredni, de próbálkoztam.
Kicsivel később kiértek a mentősök és a rendőrök is.

Az őrsön kihallgattak, de nem mondtam el, hogy ki volt a tettes. Fogalmam sincs, hogy miért, de valahogy nem volt szívem elárulni Őt. Milyen bolond vagy Faith!
Lucy nénikém értem jött a kocsijával hajnalban, majd hazavitt. Nem mondtam el semmit se neki.
- Csak egyedül szeretnék most lenni. Ne haragudj. - és ezzel a lendülettel fogtam magam, majd bezárkóztam a szobámba. Nem aludtam egész éjjel. Nem tudtam.

Dél körül Dorotha kopogott be az ajtómon.
- Miss Faith, vendége érkezett.
- Mégis ki?
- Miss Diana és Miss Bella. - ahogy ezt kimondta elkapott a sírógörcs.
- Küldje fel őket. - megtöröltem a szemeimet, hogy ne látszódjon a folytonos sírás nyoma.
- Faiiiiith! - jöttek be kiabálva és ugrándozva a lányok. Szorosan megöleltek mikor megláttak.
- Mi újság csajszi? Milyen a nagyvárosi élet? - kérdezte Bella.
- Nem rossz. Mondhatni. - próbáltam mosolyogni, de nem jött össze.
- Mi a baj? Történt valami? - néztek rám ijedten, de csak megráztam a fejem. Nem bírtam volna elmondani nekik. Még nem voltam kész rá.
- Megharagudnátok rám, ha most azt mondanám, hogg egyedül szeretnék lenni?
- Nem dehogyis. 2 hétig leszünk itt. Hívj nyugodtan bármikor. - simogatta a hátamat Diana. Bólintottam majd a lépcsőig elkísértem őket.

Napokig ki sem mozdultam a szobámból. Nem ettem, nem ittam. Csak feküdtem az ágyon és próbáltam elfogadni a történteket. De nem ment. Nem tudtam elfelejteni Harryt. Nem tudtam elfelejteni a halálát. Borzalmas volt látni Őt a földön mozdulatlanul.
Néha felkeltem és elsétáltam a lépcsőig, de lejjebb sose mentem. Úgy körülbelül a 4.-5. napon Bella-ék újból meglátogattak. Már nem voltak hirtelen jött sírógörcseim. Már nem tudtam sírni.
- Elmondod most már, hogy mi történt amiért nem eszel, nem iszol és ki se mozdulsz a szobádból? Faith, aggódunk miattad. Mesélj el mindent. - tette Bella a kezét a combomra.
- Nem mondhatom el. Azzal rosszat tennék nektek is. És azt meg nem akarom. - ráztam a fejem.
- Faith nyugodtan elmondhatod nekünk. A legjobb barátnőid vagyunk, a testvéreid. Ha te sírsz, akkor mi is. Ha te szenvedsz, akkor mi is.
- Aranyosak vagytok, de ez igazából főleg Diananak lenne rossz. És nincs szívem elmondani. - néztem rá.
- Elviselek bármit. Csak azt nem ami James-szel kapcsolatos. - mosolygott. Elnéztem és lesütöttem a szemeimet. - Ugye nem? Faith?
- Sajnos de. Diana én sajnálom. - néztem rá könnyes szemekkel.
- Mi történt? Mit tett? - nyelt egy nagyot.
- Egy buliban voltunk, aznap mikor megérkeztetek. És. - nem bírtam visszafolytani a könnyeim.
- És?! Baszd meg Faith, bökd már ki! - kiabált rám.
- Megerőszakolt. - nem bírtam barátnőmre nézni.
- Nem. James nem ilyen!
- Sajnálom Diana.
- Hagyj Faith! Tudtam, hogy mindig volt köztetek valami, de most, hogy úgy próbálod beállítani a helyzetet, hogy Ő a hibás...ez még tőled is szemét dolog! Hihetetlen, hogy miket ki nem találsz azért, hogy elrontsd a kapcsolatunkat!
- Nem hazudok! Esküszöm. Én meg tudod mit nem hiszek el? Azt, hogy mindig annak a faszfejnek hiszel és nem a legjobb barátnődnek! James megcsalt téged! Fogd fel! Egy paraszt, egy gyilkos.
- Na jó, neked agyadra mentek a hülye könyveid. Még hogy James egy gyilkos. Ne nevettess! Ekkora baromságot!
- James megölte a barátomat! - elkapott még jobban a sírás.
- Majd hívj fel akkor ha lenyugodtál és nem beszélsz mindenfélét össze-vissza. - nézett rám, majd elment. Bella próbált megnyugtatni, s elmeséltem neki mindent elejétől a végéig. Nagyokat pislogott.
- Hogy tudtál beleszeretni abba aki elrabolt és megerőszakolt? És ilyen gyorsan?
- Nem tudom. Fogalmam sincs, de megtörtént. Az első pillanattól kezdve éreztem valamit iránta. Végre volt valaki aki szeretett, azt hiszem. Nem bírom elviselni, hogy már nincs itt velem, hogy nem ölelhetem, hogy nem csókolhatom. Borzalmas.
- Wow, te tényleg szeretted Őt.
- Igen, nagyon. - Bella szorosan megölelt.
- Majd megpróbálok beszélni Dianaval.
- Ne, nem kell köszi. Majd megoldom én. De most kedvem támadt elmenni kávézni. Velem tartasz?
- Persze, menjünk. - mosolyodott el, majd elkészültünk. Igazából semmi kedvem nem volt elmenni, de nem akartam szegény barátnőmet elküldeni.

A kávézóban, Bella nagy meggyőződése volt, hogy az egyik asztalnál ülő fiúk végig engem néztek. Kicsit később már nekem is feltűnt és idegesített. Megvettük a kávénkat, majd leültünk egy asztalhoz.
- Heló lányok. - jött oda az egyik srác. - Mi újság? Mit csináltok erre? Újak vagytok itt?
- Igen, nemrég jöttünk New Yorkba. - mosolygott Bella.
- Bella! - szóltam rá gyorsan. Nem szerettem idegenekkel ilyeneket megosztani.
- Most mi az? - nézett rám értetlenül.
- Megbocsájtasz egy pillanatra? - néztem a srácra, mire Ő csak bólintott és visszament a barátaihoz. - Ne ossz meg idegenekkel ilyeneket! Semmit se, jó?
- Jó jó, bocsi. Elfelejtettem milyen vagy. De tök cuki, tuti bejössz neki.
- Na hagyj ezzel. Nem akarok most egy ideig pasikkal együtt lenni.
- Pedig szerintem könnyebben elfelejtenéd így Harryt.
- Nem tudom ezt megtenni vele. Nem megy.
- Egy próbát megér, nem?
- Jó, rendben. - megforgattam a szemem, majd felálltam és a fiúkhoz mentem.
- Sziasztok. Faith vagyok, ne haragudj az előbbiért.
- Connor, és semmi baj. - mosolyodott el. - Ők pedig itt Brad és Tris.
- Nagyon örülök.
- Van kedved sétálni?
- Persze, miért ne? - mosolyogtam Connorra, majd szóltam Bellának, aki csak elégedetten vigyorgott.

Már elég régóta sétálgattunk, beszélgettünk. Vagyis inkább Connor mesélt magáról. én pedig csendben hallgattam Őt. Éppen a Central Park felé tartottunk.
- Mikor és miért jöttél Manhattanbe?
- Egy hete, a tanulás miatt. Elég sok jó iskola van a közelben, s a nénikém itt lakik.
- Na hát, azt hiszem ez volt az első olyan válaszod amire nem röviden válaszoltál. - nevetett enyhén.
- Nem szoktam sokat mesélni magamról idegeneknek. Ja és valamit tisztáznunk kell. Ez nem randi. Most nem akarok pasit egy ideig. Maximum barátok lehetünk. Rendben?
- Igen, persze. - kicsit elmosolyodott, de láttam rajta, hogy eléggé csalódott. Szerencsére ez nem rontotta el a napunkat és a végére már mindketten nagyon jól éreztük magunkat.
Elég későre járt mikor elindultam hazafelé. Bellának üzenetben beszámoltam a délutánomról, majd végül elaludtam.

5. Rész - Meglepetés!

Sziasztok!

Mint látjátok meg is hoztam az 5.részt! 

Nagyon szépen köszönöm a feliratkozókat és a sok biztató hozzászólást, nagyon jól estek! 

Ha tetszik ez a rész is akkor nyugodtan pipáljatok, kommenteljetek és iratkozzatok fel!  

Jó olvasást! 

XO XO, B

"Az erőszak az amatőrök végső menedéke, az üres fenyegetés pedig a menthetetlenül kétbalkezesek utolsó szentélye."

Reggel mikor felkeltem nem találtam magam mellett Harryt. Király. Megtelt a szemem könnyekkel. Nem! Faith, ne sírj! Nem érezhetsz iránta semmit!
Letöröltem a könnycseppeket, majd felvettem egy köntöst, egy papucsot és lementem az étkezőbe. Finom illatok csapták meg az orromat, mélyen beszívtam, elmosolyodtam s a konyhába mentem.
- Jó reggel Doro.. Harry? - néztem rá felvont szemöldökkel. - Mit csinálsz te itt? Azt hittem elmentél.
- Hát nagy örömödre még itt vagyok és próbálok reggelit készíteni neked, szóval fogd be és ülj le. - tettem amit mondott, aztán csak Őt figyeltem, de sehogy se jött össze neki az omlett.
- Nem tudom tovább nézni a szenvedésed. - felálltam és segítettem neki. - Na menj arrébb, majd én megcsinálom.
- De nem. Én akarom Neked elkészíteni. Ne segíts! Megoldom. - nagyon aranyos volt, ahogyan akaratoskodott.
- Jó, rendben. Majd szólj ha kész van. - mosolyogtam rá, s kimentem a nappaliba tévét nézni. Fél óra múlva egy tálcával sétált oda hozzám. Az omlett tökéletesen nézett ki, nem volt megégetve se semmi. Az asztalra tette mosolyogva.
- Hölgyem, kérem fogyassza egészséggel. - eljátszotta, mintha egy pincér lenne. Elnevettem rajta magam.
- Fogadjunk, hogy Dorotha készítette el, nem te.
- Na, ezt nem kell senkinek se elmondani. - mosolygott és mellém ült.
- Na jó, úgy teszek mintha te csináltad volna. - adtam neki egy puszit, majd elkezdtem enni. - Kérsz? - a szája elé tartottam a villámat, amit egyből bekapott.
- Wow! Ez isteni lett! Valamit nagyon tudok. - nevetett, és megjelentek az arcán a gödröcskék. Nem bírtam nem mosolyogni. Állj le Faith! Nem szeretheted ezt az embert! Lefagyott a mosoly az arcomról.
- Faith Anne, valami baj van?
- Én csak nem értelek. Egyszer tök bunkó vagy, megütsz, most meg kaját akartál főzni nekem és tök kedves vagy. Miért játszadozol az érzéseimmel? De komolyan. Miért kell ezt tenned? - eltelt pár perc, de nem válaszolt. - Jó, tudod mit? Akkor baszd meg!
- Várj, Faith Anne. - szorosan megfogta a csuklóm.
- Eressz el Harry! Nem vagyok kíváncsi se rád, se a magyarázkodásodra. Hagyj békén most már végleg!
- De én nem akarlak békén hagyni. Veled szeretnék lenni.
- Süket duma.
- Nálad csodálatosabb, okosabb lányt még sosem ismertem.
- Oh, valóban? Akkor mondd ki.
- Micsodát?
- Mondd ki azt az egy szót. Kilenc betű, hét mássalhangzó. Mondd ki és a tiéd vagyok Harry Styles.
- Én... - csak nézett, de nem tudott megszólalni.
- Köszönöm, ennyit akartam hallani. - felindultam a szobámba.
Nem sokkal később az ajtómon kopogtatott.
- Faith Anne, kérlek engedj be. - lassan kinyitottam az ajtót, s letöröltem a könnycseppjeim. - Nem szeretem ha sírsz, főleg ha miattam. - engem figyelt, s kis idő után folytatta. - Sosem tettem ilyeneket még egy lányért sem. Sosem éreztem ezt. Ezt a melegséget. Nem tudom mi történik velem, de amikor a közelemben vagy annyira megváltozik minden és mintha..
- Mintha rózsaszínben látnád a világot? - vágtam a szavába.
- Igen, pontosan. Ez az első, hogy ilyet mondok valakinek, de... Szeretlek Faith Anne. Szerelmes vagyok beléd. - nem tétlenkedtem tovább, megcsókoltam. Egyből viszonozta és a derekamra tette kezét, miközben én göndör fürtjei közé túrtam.
- Én is szeretlek Harry. - mosolyogtam rá két csók között. Édesen vigyorgott, a derekamat simogatta.
- El kéne mennünk valahová, csak este fellépésem lesz. De délután ráérek, na?
- Elmehetek a koncertedre? Szívesen megnézlek. - felcsillantak a szemei.
- Persze, nagyon örülnék neki. - adott egy homlokpuszit. - De most el kell mennem, van egy kis dolgom. 7-re érted jövök. - megcsókolt, majd gyorsan elment. Kicsit furcsálltam és bennem volt az az érzés, hogy követnem kéne, de inkább mégse tettem.

Délután elmentem Dorotha-val vásárolni, hogy este legyen miben elmennem a koncertre. Fogalmam se volt, hogy hogy kéne megjelennem az eseményen. Végül egy egyszerű Burberry bézs színű ruha mellett döntöttem. Otthon átöltöztem, begöndörítettem a hajam, s kisminkeltem magam. Pont elkészültem mire Harry visszaért hozzánk.
- Indulhatunk szépségem? - mosolygott és adott egy puszit az arcomra.
- Természetesen. - kinyújtotta a karját, hogy belekaroljak, és úgyis tettem. Lent, az épület bejárata előtt egy limuzin állt. Egy sofőr kinyitotta nekünk az ajtót.
- Ültél már limuzinban?
- Nem, még nem. De te nem vagy normális! - mosolyogtam és adtam neki egy puszit. - Miért rendeltél limuzint?
- Ó, nem rendeltem. Ez a nénikédé, de kölcsön adta. - vigyorgott és töltött egy kis pezsgőt. Bólintottam, koccintottunk, majd lassan kortyonként megittam az italt. Nem tartott sokáig az utazás, hamar megérkeztünk a helyszínre. A sofőr kinyitotta az ajtót, kiszállt Harry, s kisegített a kocsiból. A hatalmas épületre néztem, aminek a bejárata felett nagy betűkkel, kivilágítva az volt írva, hogy: Victorla.
A zene hangosan dübörgött bent, még kint is lehetett hallani. Hosszú sor állt a bejáratnál, szerencsére minket egyből beengedtek, nem kellett várnunk. Hatalmas tömeg volt bent, hirtelen szem elől vesztettem Harryt. Mikor Ő is észrevette, hogy lemaradtam, visszajött értem, megfogta a kezemet és maga után húzott. Egy kis szobába mentünk, ami öltözőnek volt kialakítva.
- Átöltözöl? - néztem rá miközben a kis asztalon lévő tárgyakat figyeltem. Mindenféle technikai cucc lehetett.
- Igen, vagyis csak a pólómat veszem át. - levette a felsőjét, s az inge után kutakodott. Nagy rendetlenség volt, nem csoda, hogy csak 10 perc múlva talált rá a ruhadarabra.
- Ha rend lenne, hamarabb meg lett volna. - mosolyogtam rá, majd odamentem hozzá és begomboltam az ingét, de csak félig. - Ez így tökéletes. - mértem végig. - Minden lány érted fog olvadozni.
- Nekem az is elég, ha te olvadozol értem. - kacsintott. Adtam neki egy csókot, aztán kimentünk az öltözőből egy folyosóra, ahol pár őrnek beöltözött férfi sétálgatott. Körbe néztem, nem voltunk sokan.
- Visszatalálsz oda ahonnan jöttünk?
- Um, igen azt hiszem. Megoldom. Mikor kezdesz?
- Inkább megkérem Andrew-t, hogy kísérjen vissza. 9-kor, ha minden igaz. - a hátamat simogatta, közben intett egyet. Az egyik őr odajött hozzánk, Harry mondta neki, hogy kísérjen vissza a közönséghez, majd úgyis tett.

Éreztem, hogy valaki szorosan áll mögöttem, majd arrébb simította a hajam. Megfordultam és szinte felsikítottam egyet.
- Jézusom, James! - kiáltottam fel örömömben. - Hát te mit keresel itt?
- Gondoltuk, hogy meglepünk téged. - mosolygott.
- Megleptek? Szóval itt van Diana és Bella is? - néztem körbe.
- Igen, vagyis nincsenek itt. Ők a hotelben vannak és pihennek. Hosszú volt az út és nem rég érkeztünk, de tudod milyen vagyok. - Nem, fogalmam sincs róla milyen vagy, sose nyíltál meg előttem igazán. - Szeretek bulizni.
- Aha, biztos.
- És te mit csinálsz itt? Ne is szoktál bulikba járni.
- Csak egyik haverom fellép itt ma este és eljöttem megnézni Őt.
- Ja, értem. Ugye nem baj ha csatlakozok hozzád?
- Nem, dehogy. Nyugodtan, legalább nem vagyok egyedül. - mosolyogtam rá. 

Egy idő után James furán kezdett viselkedni, a derekamat simogatta.

- Mondd, mit csinálsz? 

- Én? Semmit. - mosolygott. Felvontam a szemöldököm, miközben Őt figyeltem.
- Mi van Diana-val? Még együtt vagytok, ugye?
- Sokat veszekszünk, nem bízik meg bennem. De igen, együtt vagyunk még.
- Gondolom van oka arra, hogy ne bízzon benned.
- Mire gondolsz?
- Ja, semmi különösre, csak tippeltem. Nem ismerlek oly annyira téged, mint Őt, de tudom, hogy ok nélkül nem lenne ez.
- Lehet mégis van oka rá. - mosolyodott el, de nem igazán értettem, hogy mire céloz.
- És most nagy tapsot kérnék a következő bandának, aki nem más, mint a Silent Weapons! - kiáltotta a műsorvezető csaj, majd minden néző sikítozni kezdett, mire kijött Harry és a bandája. Elmosolyodtam és a közönséggel együtt tapsoltam, néha felkiáltottam. James egyfolytában engem figyelt, és mikor látta, hogy a színpadon lévő énekessel végig szemezek, magához húzott és megcsókolt. Próbáltam eltolni magamtól, de túl erősen szorított.
- James hagyd abba! Ne csináld, kérlek. - eltoltam egy kicsit az arcát, de egyből rátapadt újra a számra. A ruhám alá nyúlt és erőszakosan a fenekembe markolt. Harry szúrós szemekkel nézett ránk, de nem szakította félbe a koncertet.
Elhúzódott tőlem, majd megfogta a csuklóm és maga után húzott. Kimentünk a hátsó ajtón, s ahogy átléptem a küszöböt, James a falnak nyomott erősen. Egyből ajkaimra tapadt és lassan lehúzta a bugyimat. Szorosan tartott, ellenkezni se tudtam. Letolta a gatyáját, boxerével együtt. Nem tétovázott, egyből belém hatolt, mire hangosan felnyögtem. Fájt. Kibaszottul fájt. Könnyek gyűltek a szemembe, próbáltam visszafojtani a nyögéseimet. Nem bírtam sokáig, elsírtam magam.
- Ne csináld James. Kérlek, fejezd be. Ez nagyon fáj. - belemarkoltam a vállába. Nem reagált, csak erőseket lökött. Alsó ajkamat már véresre harapdáltam a fájdalomtól. Ütögetni kezdtem, de továbbra se hagyta abba, csak miután elélvezett. Kicsúszott belőlem, már nem tartott meg, így a földre rogytam. Erőtlenné váltam, remegtem, sírtam. Felhúzta a boxerét és gatyáját, majd nevetne nézett rám.
- Mekkora egy szánalmas ribanc vagy. - nevetett, s a hajamba markolt erősen. Hátrarántotta a fejem, mire én hangosan felnyögtem.
- Rohadj meg te szemétláda! - kiabáltam rá. Felpofozott. Tenyere nyoma égette az arcomat. James nagyokat kacagott a szerencsétlenségemen, de az egyik pillanatban egyszer csak elnémult. Mögötte állt valaki, aki fegyvert tartott a fejéhez.
- Hagyd békén Faith Anne-t. Engedd el, aztán szép lassan tedd a kezed a tarkódra. - úgy tett, ahogy a hang kérte, de mikor a kezét elkezdte felfelé emelni, abban a pillanatban megfordult és kivette a fegyvert a mögötte álló srác kezéből.
- Harry! - kiáltottam fel, mikor megláttam Őt. Nagyon megörültem, de egyben megijedtem. Féltem, hogy James használni fogja a pisztolyt és lelövi Harryt.
- Faith Anne, menj ki a fő útra és maradj is ott. - nézett rám a göndör fiú. Nagy nehezen erőt vettem magamon és lefordultam az utca sarkán. A földre ültem és reménykedni kezdtem, hogy nem esik semmi bántódása a srácoknak. Hiszen az egyikőjük szeretem, a másik viszont mégis csak a legjobb barátom barátja!
Lövésekre lettem figyelmes. Egy. Kettő. Három. Négy. Négy lövés. Megfogtam a fejem, a térdemre hajtottam és sírni kezdtem újra. Átkaroltam a lábaimat és összekuporogtam. Tudtam, hogy itt a vég. Hogy örökre elvesztettem Őt. Nem akartam ezt gondolni, mégis olyan valósnak tűnt ez az egész. Testem remegett. Úrrá lett rajtam a félelem. 

4. Rész - Római vakáció

Üdvözöllek kedves olvasó!
Itt lenne a 4. rész, pár nap késéssel. A részeket, hetente fogom feltenni, de előfordulhatnak csúszások,a miért előre is az elnézéseteket kérem.
Nagyon szépen köszönöm a dicsérő szavakat, nagyon sok kedves levelet kaptam a facebook-on, köszönöm!
Remélem tetszeni fog nektek ez a rész, ha igen, kérlek jelezzétek pipálással, hozzászólással, feliratkozással!
Jó olvasást!

XOXO, B.

"Nem értem, miért igyekeznek az emberek mindenáron megosztani a nyilvánossággal a magánéletüket. Elfelejtik, hogy az ismeretlenség hatalmat ad."

- Tudom, hogy ezt nem gondolod komolyan. Nem bántál meg semmit se. Ne játszd meg magad! Nem fogok megbocsájtani.
- Én komolyan mondtam. Sajnálom Faith Anne. Sajnálom.
- Hagyj békén. - kihúztam a kezem a szorításából és visszamentem a konyhába. Fogalmam se volt, hogy Harry bent maradt-e a szobában utána vagy elment. Nem is akartam rá gondolni, csakhogy a nénikém volt olyan aranyos és felhozta Őt témaként.
- Kibékültetek?
- Nem. - vágtam rá egyből.
- Ne csináld Faith! Hiszen egy remek srác. Helyes, izmos és látszik rajta, hogy bármit megtenne érted. Nem kéne egy ilyet elszalasztanod. Mit tett amiért nem tudsz neki megbocsájtani? - Lucyre néztem, majd beleittam a vörös boromba és megtöröltem a szám.
- Elment az étvágyam. - felálltam az asztaltól, majd a hallba mentem, felvettem a kabátomat és felhívtam a liftet.

Már vagy egy órája sétálgathattam az utcán, mikor furcsa zajokat hallottam a közelebbi saroknál. Körül néztem. Senki se volt rajtam kívül, így hát a sarokhoz mentem és megnéztem, hogy mégis mi folyik ott. Túl sötét volt, semmit se láttam.
- Megkértelek valamire, nem így volt?! Miért nem teljesítetted?! - ismerős volt a hangja.
- S. Sajnálom. Én. Nem. Nem volt merszem megtenni. - dadogta egy másik pasas.
- Nem hiszem, hogy sajnálod. - ahogy ezt kimondta, lövéseket hallottam. Nagyon megijedtem, a ház falának támaszkodtam és próbáltam egy hangot se kiadni.

Mire hazaértem Lucy néni már aludt, Dorotha pedig engem várt. Megmondtam neki, hogy minden rendben van, nyugodtan menjen Ő is pihenni.
- Na, elment már? - nézett ki a liftből Harry.
- Fogd be és gyere utánam. - halkan felmentünk a szobámba, majd kulcsra zártam az ajtót. - Csak hogy tudd, ez az első és az utolsó, hogy segítek neked!
- Azt hiszem bejövök neked. - hatalmas vigyor jelent meg a képén.
- Ez egy jó vicc! Kérlek hagyj a hülyeségeiddel, nincs kedvem ezekhez. - előkerestem egy tiszta törölközőt, majd hozzávágtam. - Ott a fürdőszoba. - biccentettem egy másik ajtó felé.
- Faith Anne, ne legyél morcos. - mosolygott rám és közel húzott magához.
- Harry, ne. - elhúzódtam tőle.
- Mégis mi a baj?
- Szerinted? Baszki, a szemem láttára megöltél valakit! Vajon miért nincs jó kedvem? Ettől nem hiszem, hogy öröm táncot kéne járnom. Igazából azt se tudom, hogy mi a francért hoztalak én ide. Teljesen össze vagyok zavarodva, szóval kérlek hagyj magamra, gondolkoznom kell egy kicsit.
- Rendben. Akkor. Én. Lezuhanyzok. - a tekintetét rajtam pihentette, de pár perc múlva fogta magát és bezárkózott a fürdőbe. Utána nyúltam, hogy megállítsam, de akkor már késő volt. Az ajtóhoz mentem és neki dőltem. Hallgatózni próbáltam. Megnyitotta a csapot. Elképzeltem, ahogy szépen lassan lehámozza magáról a ruhadarabokat, beáll a zuhanyzó fülkébe, a forró víz végig folyik testén, feje búbjától a talpáig, majd kiszáll, maga köré teker egy törölközőt és rám néz. Haja össze-vissza áll, arcára csepegnek róla a víz cseppek. A nap hátulról megvilágítja Őt, úgy néz ki mint egy igazi Adonisz.
Mély gondolataimat az ajtó nyitódása zavarta meg és a mereven rám néző Harry.
- Mit csinálsz az ajtónál?
- Én? Ja, semmit. Csak gondoltam megkérdezem, hogy nem vagy-e éhes. Szóval?
- Ne próbálj hazudni. Tudom, hogy titokban rólam álmodoztál. - mosolygott rám, aminek alig tudtam ellenállni. Imádtam mikor így nézett rám. A gödröcskék megjelentek az arcán. úgy nézett ki mint egy kisgyerek, egy ártatlan kisgyerek. Én is elmosolyodtam és csak Őt néztem. Miért kell ilyen tökéletesen kinéznie?
- Mégis miért nézel rám így? - hunyorítva nézett rám, de nem bírt komoly fejet vágni.
- Hogyan? Hogy nézek rád?
- Úgy, mint. Mint aki szerelmes. - kacagott fel enyhén. Észbe kaptam és elnéztem a másik irányba.
- Baromságokat beszélsz megint. Nem vagyok szerelmes. És sosem leszek az. Nem kell nekem pasi a boldogsághoz.
- A szemed mást mondd. Mondd, te belém zúgtál? - nem szóltam semmit, csak egy helyben álltam. Nem tudtam kinyögni egy árva szót sem, még ellenkezni se voltam képes. Mi van velem? Harryre néztem, Ő pedig rám. Percek múlva magához húzott és szorosan megölelt. Ledöbbentem, de viszonoztam. Teljesen felém tornyosult, szinte elfedett egész testével.
- Tudod én...
- Sssh. - szakított félbe. - Ne rontsuk el a pillanatot. - suttogta mély, rekedtes hangján. Felvett karjába, mint egy hercegnőt, s az ágyra fektetett, majd bedőlt mellém. Szorosan ölelt magához, miközben hátamat gyengéden simogatta. Mellkasára döntöttem fejem, hallottam szívveréseit. Csupasz hasára köröket írtam le ujjaimmal.
A szobában csend volt. Olyan nagy csend, hogy hallani lehetett mikor ver a szívünk. Egy ütemre dobogtak, mintha összejátszottak volna.
- Faith Anne. - törte meg a csendet.
- Hm? - rápillantottam, de testem pozícióján nem változtattam.
- Soha se akarom, hogy ez a pillanat véget érjen. - suttogta. Visszatettem a fejemet mellkasára és meredten bámultam magam elé. Kis hezitálás után végül megszólaltam:
- Én se. - a fejemben kattogtak a gondolatok. - Mesélsz magadról? Túl titokzatos vagy, és ez zavar. Meg akarlak ismerni. 

- Nem. Jobb, ha nem tudsz rólam semmit. 

- Miért?

- Nem értem, miért igyekeznek az emberek mindenáron megosztani a nyilvánossággal a magánéletüket. Elfelejtik, hogy az ismeretlenség hatalmat ad. - ránéztem és sóhajtottam.

- Hihetetlen vagy. Na mindegy. Nézünk valami filmet? - felültem és elővettem a laptopot az ágy alól. - Keress valamit addig én lezuhanyzok. - bólintott, majd gépezni kezdett. 

Miután végeztem, felvettem a selyem hálóinget amit a nénikém adott, s a szobámba mentem. Harry alaposan végigmért és kajánul elmosolyodott. 

- Ne nézz így! - mosolyogtam rá. - Csak filmezünk, semmi több! 

- Értettem főnök asszony! - felpattant az ágyról, úgy tett mint egy katona. Enyhén felnevettem, visszalöktem az ágyra, majd mellé ültem.

- Mit nézünk? Római vakáció-t? 

- Ha nem szereted választhatunk mást is. 

- Nem. Ez. Ez a kedvenc filmem. - néztem rá. Kicsit megdöbbentett. Miért pont ezt a filmet választotta? 

- Tényleg? Én is imádom. - mosolygott rám. Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen fiú, mint Ő majd pont szeretni fogja a Római vakáció c. filmet. Vajon komolyan is gondolja? 

Elindítottuk a filmet, hátradőltünk, én félig-meddig Harry-n feküdtem. Átkarolt és a hátamat simogatta. Teljesen úgy viselkedtünk, mintha egy pár lennénk, pedig alig ismerjük egymást. Alig figyeltem a filmre, de mindegy volt, mert szinte kívülről fújtam, annyiszor láttam már. A sok gondolkozás hatására hamar bealudtam. Mikor észrevette Harry, kikapcsolta a laptopot, letette a földre, engem pedig szorosan magához ölelt, mintha féltene valamitől és így próbálna megvédeni. Végül Ő is hamar álomba szenderült, egymás ölelésében kalandoztunk az álom világban.

3. Rész - Miért nem hagy békén?

Sziasztok! 

Elég sok csúszással, de meghoztam a 3. részt! Remélem tetszeni fog, ha igen jelezzétek kérlek szépen hozzá szólással és/vagy feliratkozással!

XO XO

B

"Nem szoktam elveszíteni a türelmemet, de ha ideges vagyok, ez igaz - ijesztő vagyok."

Másnap reggel a szobámban ébredtem, vagyis abban amit Lucy nénikém adott. Iszonyatosan fájt a fejem, fogalmam se volt, hogy hogy kerültem oda. Lassan ki keltem az ágyból, belebújtam a papucsomba és megkerestem a nénikémet.

- Na, csakhogy felkeltél. Nagyon sokáig el voltál ám az este. - éppen a nappaliban ült és olvasta az aznapi újságot.
- Mégis hánykor? Nem emlékszem semmire se.
- Egy srác hozott haza, eléggé kiütötted magad. Nagyon kedves volt tőle, hogy épségben visszahozott. Bajod is eshetett volna.
- Barna és göndör haja volt?
- Igen, és magas volt. Meg izmos. Helyes fiúnak nézett ki, remélem elkérte a számod. - kacsintott rám. Nem akartam elmondani, hogy ez a srác volt az el rablóm, aki még meg is erőszakolt. De miért hozott haza? 
Vállat vontam, majd kerestem fájdalom csillapítót és leültem a nappaliban lévő kanapéra. A nénikémet figyeltem, aki éppen telefonált és eléggé idegesnek tűnt. Veszekedett valakivel. Mikor észrevette, hogy nagyon figyelem, a szobájába ment és bezárta maga mögött az ajtót. Vajon mit titkolhat? Kis idő után felmentem a szobámba és felöltöztem valami elegánsba, ami mégis hétköznapi volt. Már amennyire annak lehetett nevezni egy Valentino ruhát. Gyönyörű vörös színe volt, testhez simuló anyaga pedig tökéletesen kiemelte vékony alakomat. Elkészítettem a hajamat és a sminkemet hozzá, majd elmentem reggelizni valahová. Szükségem volt egy kis egyedül létre a tegnap után. Gondolkoznom kellett.

Biztos ez a legjobb ötlet? Talán mégse kéne ezt tennem. Nagyobb bajba kerülhetek. Összeszorítottam a kezem és bekopogtam a rendőrségi iroda ajtaján.
- Üdv. Én. Egy. Egy feljelentést szeretnék tenni. - böktem ki nagy nehezen a szavakat.
- Mi történt? - állt fel az egyik őr, míg a másik elővett egy jegyzettömböt és egy tollat. Percekig csak szótlanul álltam és próbáltam magamban megfogalmazni egy értelmes mondatot. Nagy nehezen elmeséltem a tegnapot.
- Harry Stylest már párszor lecsuktuk. Tudjuk mekkora szélhámos. Ne aggódjon hölgyem, mi majd elkapjuk. - csak bólogatni tudtam, aztán kinyögtem egy 'köszönöm'-öt és haza indultam.

- Megjöttem! - szálltam ki a liftből és a nappali felé vettem az irányt. Nem jött válasz. Körbe mentem az egész lakásban. Senki sehol. A konyhában tevékenykedtem amikor valaki mögém lépett. Megakadt a lélegzetem és mozdulatlanná váltam.
- Jártál a rendőrségen? - szólalt meg egy rekedtes hang. Egyből felismertem. Megráztam a fejem, hátha beveszi és elmegy. - Ne hazudj nekem! - a hajamba markolt és meghúzta, így a fejem hátrafeszült. Láttam az arcát. A göndör fürtjeit amik kuszán álltak. - Tudom, hogy jártál a rendőrségen! Feljelentettél?! - nem reagáltam. Erősebben kezdte húzni a hajam, így halkan felnyögtem. Lassan elengedett, ami eléggé meglepett. Háttal álltam neki továbbra is. Éreztem ahogy valamit a fejemhez emelt. - Ha lecsuknak neked annyi. Világos?! - gyorsan bólogatni kezdtem, miközben szemeim megteltek könnyel. Nagyon féltem.
- Faith, hazaértem! Itthon vagy? - lépett ki a liftből Lucy nénikém. Köszönöm Istenem! Harry egyből a nadrágjába tette a pisztolyt és ráhúzta a pólóját, hogy véletlenül se lássa meg valaki. Lucy néni betipegett hozzánk a magassarkújában és elmosolyodott mikor ránk pillantott.
- Harry már éppen menni készül. - néztem az említett személyre, majd a nénikémre és kicsit elmosolyodtam.
- Ó, ugyan már! Maradj csak itt vacsorára! Dorotha nemsoká neki lát a készítéséhez, és 6 körül meg is vacsorázhatunk. Addig nyugodtan foglaljátok el magatokat, Harry te pedig érezd magad otthon. - mosolygott ránk ismét, majd szólt Dorothának, aki egyből neki látott a főzésnek.
- Mi lenne ha felmennénk a szobádba? - húzogatta a szemöldökét, mire beleütöttem egyet, majd felindultam az emeletre. Beérve a hatalmas helyiségbe, az ágyamra huppantam, majd ránéztem az előttem álló fürtösre.
- Békén hagyhatnál, komolyan. Miért engem szúrtál ki magadnak?! Miért engem kellett elrabolnod és megerőszakolnod?! - kiabáltam, de próbáltam úgy ordibálni vele, hogy a nénikém ne hallja meg. Felálltam és felnéztem rá. Mélyen egymás szemébe néztünk. Az én szemeim csak a düht és a félelmet mutatták ki. Az Öviében nem láttam semmit. Semmi érzelmet nem mutatott a tekintete. Könnybe lábadtak a szemeim és sírni tudtam volna, de muszáj volt erősnek maradnom. Hátat fordítottam neki, mert tudtam, hogy már nem bírom tovább. Letöröltem a könnycseppeket az arcomról. Hideg kezét végig simította karomon, s közelebb lépett hozzám. Testünk teljesen összesimult, csak egy papírlap fért volna be közénk. Egy apró csókot adott a vállamra, majd a nyakamra. Kirázott a hideg.
- Ne sírj, kérlek. - suttogta a fülembe rekedtes hangján. - Nem szeretem amikor sírsz. - nem tudtam szóhoz jutni. Nagyon ledöbbentem szavai hallatán.
- Hát pedig te vagy az oka annak, hogy most sírok. - elhúzódtam tőle és úgy csináltam mintha keresnék valamit a polcomon. Ismét mögém állt, szorosan. A derekamra rakta mindkét kezét lassan és óvatosan, majd szembe fordított magával. Hüvelykujjával végigsimított az arcomon.
- Gyönyörű vagy.
- Hagyd abba. - megfogtam a kezét és levettem az arcomról. - Ne csináld ezt.
- Mégis mit? - mosolyodott el.
- Ezt. Elrabolsz, megerőszakolsz, aztán úgy teszel mintha semmi se történt volna, mintha semmiről se tehetnél, mintha csak egy ártatlan srác lennél! Fejezd be és tűnj el innen! Nem vagyok kíváncsi rád, se a süket dumáidra! Nem tudom mire jó ez neked, de én normális életet szeretnék élni, viszont amíg te itt vagy addig nekem ez rohadtul nem megy! Nem tudsz elcsábítani, ne is próbálkozz. Nem fo.. - mire befejezhettem volna, megcsókolt. Legszívesebben felpofoztam volna, de a csókja olyan édes volt, mint a méz. Nem tudtam ellenállni neki. Egyik kezemmel akaratlanul is a fürtjei közé túrtam. Belemosolygott a csókba, Ő nyert. A francba is! Lassan lecsúsztatta kezeit a fenekemhez, és felemelt. Lábaimat a dereka köré fontam. Hevesen csókolóztunk, amíg meg nem zavart minket Lucy néni. Mindketten felé fordítottuk a fejünket.
- Elnézést, látom jól el vagytok úgyhogy én nem is zavarok tovább. - mosolygott ránk, majd sarkon fordult és lement a nappaliba. Harry újból hevesen és akaratosan kezdett csókolni, de megállítottam.
- Jesszusom! Mégis mit csinálunk?! Normális vagy?! Ha megint megmersz csókolni én esküszöm..
- Na, mit csinálsz? - nevetett fel halkan. - Megütsz? Az maximum neked fájna. Feljelentesz? Most is a sitten rohadhatnék, de ügyesebb vagyok a zsaruknál. Nem fognak elkapni. Mégis mit akarsz tenni? - mosolygott rám és letett a földre. - Fogadd el Faith Anne, hogy itt én szabom a szabályokat és nem te. - felpofoztam erősen. Piros lett a kezem, s arcán is erősen meglátszódott a tenyerem nyoma. Gyilkos tekintettel nézett rám. Kicsit hátrálni kezdtem. Magas testével felém tornyosult és egyre csak közelebb lépett hozzám. A lábaim remegtek a félelemtől. Nem szabad meghátrálnod! Légy bátor! Erőt vettem magamon és mellkasának nyomtam a kezem, majd eltoltam magamtól. A szemeibe néztem miközben óvatosan megpróbáltam kihúzni a pisztolyát a gatyájából. Hát mondhatom, nem jártam sikerrel.
- Mit képzelsz, mégis mit csinálsz? Megpofozol aztán pedig le akarod nyúlni a fegyverem? Kezdesz felidegesíteni Faith Anne. Pedig nem szoktam elveszíteni a türelmemet, de ha ideges vagyok, ez igaz - ijesztő vagyok. - nézett rám sötét szemekkel.

- Én. Én sajnálom. Nem akartam. - dadogtam. 

- Hát sajnálhatod is. - megpofozott erősen. Könnyek folytak végig az arcomon. Kezeimet fájó orcámra tettem és a földre ültem. Tudtam, hogy egy idegbeteg állat, de sosem gondoltam volna, hogy valaha megüt egy lányt. 

Kis ideig még engem nézett, majd kiviharzott a szobából és elment. Lucy nénikém ijedten szaladt fel hozzám. Mikor meglátott, leguggolt mellém, majd szorosan megölelt. Nem szólt semmit csak nyugtatgatott és ringatott, mint egy kisgyereket. Jól esett, hogy törődik velem. Abban a pillanatban legszívesebben hazamentem volna a családomhoz és a barátaimhoz. 

- Minden rendbe lesz. Majd kibékültök Harryvel. - letörölte a könnycseppeket. Megráztam a fejem, úgy ahogy a gyerekek szokták.

- Én nem akarok kibékülni vele! Soha többé nem akarom látni! Gyűlölöm Őt! Teljes szívemből gyűlölöm. - zokogtam tovább.
 Még egy ideig csak ültünk a földön, míg Dorotha nem szólt, hogy kész a vacsora. Lassan lementünk a konyhába.

- Faith Anne. - megköszörülte a torkát. - Beszélhetnénk? - egy virág csokrot és bon-bont tartott a kezében. Nagy nehezen bólintottam egyet. Lett volna értelme ellenkezni? 
Megfogtam a karját és behúztam az egyik vendég szobába.
- Mégis mit akarsz? Már örültem, hogy elmentél.
- Ezeket neked hoztam. - felém nyújtotta a kezében lévő dolgokat, de nem fogadtam el őket.
- Azt hiszed ha megjelensz itt egy virágcsokorral és egy bon-bonnal akkor rögtön eldobok mindent és megbocsájtom azt amit tettél?! Nem kell a hülye ajándékot, és most jobb lenne ha távoznál. - kiindultam a helyiségből, de megragadta a csuklóm és visszahúzott.
- Sajnálom amit tettem. Nem akartam. - a szemeimbe nézett és úgy tűnt komolyan is gondolja. Mégse tudtam elhinni neki.

2. Rész - Első alkalom

Hát itt is lenne a 2. rész! Nagyon szépen köszönöm az 5 feliratkozót és a dicsérő kommenteket! Sajnos most pár napig nem hiszem, hogy tudok új részt kitenni, de a remény hal meg utoljára! :) Remélem tetszeni fog mindenkinek és sok-sok olvasót vonzok még ide! :)

Jó olvasást!

B.xoxo

"Sokszor elgondolkodtam már azon, hogy mi lehet fájdalmasabb egy nőnek: a nemi erőszak, vagy az a fajta erőszak, amit a nők lelkén hajtanak végre?"


Végig az énekest figyeltem. Egy hosszú ujjú, különös mintázatú ing volt rajta, félig kigombolva. Irtó dögös volt, és ahogy őt néztem, rájöttem, hogy észrevett a tömegben. Rám kacsintott, először azt hittem csak képzelődtem. Sokáig szemeztünk, majd észbe kaptam és inkább a pult felé mentem. Normális vagyok? Nem pasizni jöttem New Yorkba!!! Vajon kiadják az alkoholos italt? Hmm. Tegyünk egy próbát. Gondolkoztam. 
- Mit adhatok a csinos hölgynek? - mosolygott rám a pultos.
- Egy martinit szeretnék.
- Új vagy erre, igaz?
- Miből gondolod? - vontam fel az egyik szemöldököm.
- Csak rád kell nézni. Különc vagy és még sosem láttalak erre. ja és az akcentusod. - mosolygott közben átadta az italt. - Szóval? Hová valósi vagy? És hogy hívnak szépség? - kérdezősködött. Állj! Szépség? Kötve hiszem. 
- Amerikai vagyok, viszont 3 éves koromban elköltöztünk Európába. Azért van egy kis akcentusom. És Faith. Faith vagyok. - mosolyodtam el, és a névtáblájára néztem. Jack.
- Nagyon örülök Faith. Mivel új vagy errefelé így ma estére a vendégem vagy.
- Kösz, Jack. - mosolyogtam rá. Kedvesnek tűnt és ez tetszett. Beszélgettünk egy keveset amikor valaki megérintette a hátam és végigsimított rajta, majd az illető mellém állt.
- Ne mondj neki többet cica. Jack egy szélhámos. - vigyorgott rám, aztán beugrott. Az énekes srác a színpadról! Kicsit sokáig néztem őt, ami feltűnt neki is és újból elmosolyodott. - Ennyire bejövök neked? - húzogatta a szemöldökét.
- Mi? Nem. Sőt..egyáltalán nem jössz be és levágathatnád a hajad. Ja és NEM vagyok cica! - vetettem rá egy bosszús pillantást, majd egy kicsit arrébb löktem a mellkasánál, de Ő csak nevetett. Először nem értettem, majd leesett, hogy a "levágathatnád a hajad" részen kacarászott.
- Jajj milyen illetlen vagyok, hiszen be sem mutatkoztam! - játszotta meg magát. - Jack, hogy merted kiszolgálni ezt a lányt?! Hiszen még kiskorú! - úgy tett mintha tényleg figyelmes lenne, majd halkan felnevetett. Furcsálltam, mert a nevét még mindig nem mondta meg. De nem is érdekelt. Leugrottam a magas bárszékről, s a kis táskámért nyúltam, de a srác a csuklómra ütött, amitől felszisszentem. Erősen megragadta, majd magához húzott.
- Mit gondolsz hová mész? Még nem ismertük meg egymást elég jól. - dörmögte a fülembe, amitől a hideg is kirázott. Egy hang se jött ki a torkomon, csak nyeltem egyet félelmemben.
- Hé Harry, ereszd el a csajt. - szólt rá Jack, de csak egy dühös pillantást vetett felé, majd erősített a szorításán és kihúzott a clubból. Egy fekete furgonnak nyomott arccal előre, s hátul megbilincselte a kezem. Visszafordított magával szembe és leragasztotta a számat, s a kocsi hátuljába tett. Próbáltam sikítozni, ordibálni, de reménytelen volt. Egy lélek se volt arra, a hangom meg a hangos zenétől úgyse hallatszott volna, ami a clubbon kívülre is kihallatszott. Ott feküdtem hátul, egyedül, megkötözve. Könnyeim eleredtek a gondolattól is ahogy végig futottak az agyamban a történtek. Hülye vagy Faith! Kibaszott hülye vagy! 

A kocsiút során, mikor kanyar volt fordultam egyet, eléggé kellemetlen volt. Nem sokkal később nagyot fékezett, így bevertem a fejemet, a fájdalom végighasított egész testemben. Leállította a kocsi motorját, s kinyitotta az ajtót, majd a vállára kapott és bevitt egy házba. Letett a földre amíg kinyitotta a bejárati ajtót, aztán betuszkolt és becsapta mögöttünk. Kulcsra zárta és felém fordult. Lassan leszedte a számról a tapaszt és a bilincset, a földre hajította azokat.
- Te rohadék! Szemét állat! Miért kellett elrabolnod?! Miért engem? Miért?! - ütöttem erősen a mellkasába, de nem reagált. Állt egy helyben és úgy éreztem az ütések egyre inkább már nekem fájnak, mint neki.
- Sssh. - tette egyik ujját a szám elé. - Tartogasd az energiádat másra cica. - mosolyodott el és egy szoba felé húzott.
A pillantása végig futott rajtam és egy széles, de annál inkább undorító vigyort villantott.
- Undorító vagy! - próbáltam kiszabadulni erős szorításából, de reménytelen volt. Izmai megfeszültek ahogy a csuklómat szorította a falhoz.
- Az lehet, de szexi is. - megint elmosolyodott. Hiba lett volna ellenkezni vele, mert tényleg irtó szexi volt, de mégiscsak elrabolt. Nem szabad azt az embert szexinek tartanom aki elrabolt! Próbáltam a térdemmel megrúgni ott, ahol egy férfinak a legjobban fáj, de mintha a gondolatomba olvasott volna, hozzám simult, így megakadályozta a lábam mozgását. Lassan megnyalta a nyakamat, majd csókolgatni, végül szívni kezdte a vékony bőrt. Halk nyögés csúszott ki a számon, amin Ő csak elmosolyodott.
- Hagyd abba te szemétláda! - tiltakoztam, de nem reagált csak az ölébe kapott és szorosan fogott. Megütöttem, ami után erősebben kezdett fogni.
- Nyughass ribanc! - dörmögte, majd az ágyra tett és hozzábilincselte a kezem, hogy véletlenül se tudjak megszökni. Ribanc? Komolyan annak nevezett? Mérges lettem. Lábammal rúgkapálásba kezdtem, de a srác hamar lefogta mindkettőt. - Azt mondtam nyugszik! - nézett rám mérgesen. Miután abbahagytam a mocorgást elengedte a végtagjaim, majd egy kendővel befogta a számat. Kiment a kis szobából, de nem sokkal később vissza is tért egy szál alsógatyában. Nyeltem egy nagyot, de végigmértem a talpától egészen a fejéig. kidolgozott teste volt, mellkasán és karjain sok tetoválás díszelgett. Miért kell így kinéznie? Egyszerűen tökéletes lenne, ha nem rabolt volna el! Gondolataimat megzavarta egy krákogással aztán elvigyorodott.
- Látom tetszik amit látsz. - válaszul megráztam a fejem. Közelebb jött és csókolgatni kezdett lassan. - Faith Anne, szűz vagy még? - kérdezte egy vigyor kíséretében közben egyik kezével a blúzom gombjait próbálta kigombolni, míg a másikkal az arcomat simogatta. Honnan tudja a nevemet?! Elfordítottam az arcomat oldalra, jelezve, hogy ne simogasson. Vágott egy grimaszt és levette a felsőmet. Kezével végig simított a hasamon, majd mikor a nadrágom széléhez ért, megragadta és egy mozdulattal lerántotta rólam. - Nem válaszoltál az előző kérdésemre cica. Szűz vagy még? - a szemeimbe nézett miközben a bugyimba vezette kezét és simogatni kezdett. Lehunytam a szemeimet és lassan bólintottam. Éreztem ahogy lehúzta a fehérneműimet. - Csodás. Akkor talán egy kicsit elnézőbb leszek veled. - nyomott egy csókot ajkaimra, de nem viszonoztam azt. Összeráncolta a homlokát. Inkább a testemet lepte el csókokkal és néhol megharapta a bőrömet. Kopogtak. Erőteljes kopogások hallatszottak a bejárati ajtón. Fújtatott egyet, majd felállt és kiment a szobából.Hallottam ahogy ajtót nyitott, s egy kicsit próbáltam leselkedni. Egy fekete hajú, barna bőrű fiúval társalgott. Elég idegesnek tűnt a vendég.
- Harry, azt mondtad meg lesz mára! De mikor hazamentem mi fogadott? Semmi! - meglátott és elvigyorodott. - Hoppá, ma este is felszedtél egy kurvát? Talán elfelejthetnénk az előzőt és kölcsön venném a kicsikét. - pimaszul nézett rám, majd hirtelen felém indult, de a göndör hajú fiú - akiről tudom, hogy Harrynek hívják - erősen a mellkasának nyomta a kezét.
- Fogd vissza magad haver. A csaj csakis az enyém. - erősen összeszorította a száját és úgy beszélt. - Most pedig húzz el! Dolgom van. - rám pillantott majd visszanézett a barátjára. Vette az adást és egy "megadom magam" fejet vágott, majd kiment a házból. Harry visszasietett hozzám és felém hajolt.
- Már hiányoltál cica? - mosolygott rám, de csak elfordítottam a fejem, hogy ne kelljen rá néznem. Erősen megragadta az arcomat és szembe fordította a sajátjával. Egyenesen a szemébe néztem. nagyon zavarba ejtő volt és észre se vettem, hogy közben belém vezette egyik ujját. Összeszorítottam a számat, nehogy felnyögjek. Nagyon kellemetlen volt, ahogy hosszú ujját ki-be húzogatta és néha körzött egyet. Felnyögtem, ahogyan belém vezette még egy ujját, majd még egyet.
- Harry. Hagyd. Abba. - nyöszörögtem. Próbáltam beszélni. Csak villantott rám egy mosolyt és folytatta.
- Tetszik ahogy a nevemet nyögöd cica. - suttogta a fülembe. Ajkai súrolták a fülem mögötti részt.
- Baszd meg magad. - préseltem ki a fogaim közt. Enyhén felnevetett.
- Ma este csakis téged foglak megbaszni kicsi szívem. - abbahagyta. Meglepett amikor levette a csuklóimról a bilincset. Felállt, lehúzta magáról az alsógatyáját, majd fölém hajolt. Adott egy szenvedélyes csókot, amit végül viszonoztam. Faith elég! Állj! Hagyd abba! Egyik kezemmel gyengéden a hajába túrtam. Hirtelen hatolt belém, ezáltal hangos nyögés tört ki belőlem. Vérezni kezdtem, amitől megijedtem.
- Nyugi cica, ez ilyenkor normális. - megpuszilta az orrom hegyét. Erősen a vállába mélyesztettem körmeimet, mert fájt. Mozogni kezdett gyorsan. Összeszorítottam a szemeimet, de még így is megkönnyeztem. 
- Ne kérlek. Ez fáj! Hagyd abba! - fejemet a vállába fúrtam és úgy sírtam. Égető fájdalmat éreztem és arra vágytam, hogy vége legyen. Nem lassított. Mintha az előző kérlelésemet meg se hallotta volna. Sosem gondoltam, hogy így fogom elveszíteni a szüzességem. Mindig is úgy gondoltam, hogy egy kedves, aranyos és figyelmes fiúval fogom, akivel később összeköltözünk s a többi . Hangos nyögéseink töltötték be az egész szobát. A fájdalom kezdett élvezetté válni pár perc múlva. Hátába karmoltam míg Ő a nyakamat szívta és durvábbakat lökött. Melleimet markolászta erősen. Éreztem valami bizsergető érzést, tudtam, hogy már közel vagyok a gyönyörhöz. Kihúzta magát belőlem, én meg kérdő tekintettel néztem rá. A számhoz tartotta férfiasságát, közben a másik kezével megfogta az enyémet és szerszámára tette. Remegő kézzel megfogtam, majd a számba vettem. Ki-be kezdtem húzogatni. Undorítónak tartottam ezt az egészet, úgy ahogy Harryt is. Nemsokkal később a számba élvezett. Ki akartam köpni, de megfogta a torkomat.
- Nyeld le édes. Gyerünk. - a szemeimbe nézett. Kis hezitálás után lenyeltem a nyálkás anyagot, grimaszt vágtam, amin elnevette magát. Magára kapta a ruháit, s megdobott egy fekete pólóval. - Vedd fel. Nem aludhatsz a ruhádban. 
Aludni? Nem! Nem fogok nála aludni! Haza, vagyis Lucy nénihez akarok menni! Odajött hozzám, rám adta a pólót. Éreztem rajta az illatát, amit mélyen beszívtam. Hahó! Faith! Térj észhez! 
- Nem! Nem fogok itt aludni! Vigyél haza! 
- Arra még várnod kell cica. Ha hazavinnélek tuti egyből a rendőrségre mennél és feljelentenél. Az meg számomra nem lenne túl jó. Úgyhogy egy ideig nálam fogsz lenni. Megértetted? - rám se nézett, meg se várta a válaszomat, kiment. Ha jól hallottam a konyhában csinált valamit. Utána mentem, bár már eléggé álmos voltam. Kaját próbált készíteni, de nem sikerült neki. Nem akartam tovább nézni ahogy szenved.
- Várj, segítek. - sóhajtottam és közelebb mentem hozzá. Átvettem tőle a serpenyőt és a kikészített hozzávalókat. - Ilyenkor akarsz főzni? - vontam fel az egyik szemöldököm. - Ha éhes vagy inkább csinálok neked rántottát. Az nem nehéz és 5 perc alatt kész. - nem jött válasz. Semmi ellenkezés, vagy beleegyezés, így hát neki álltam a rántottának. 

Megettük az ételt, majd bepakoltam a mosogatógépbe a koszos edényeket. Mégis mit csinálsz?! Miért vagy vele ilyen kedves?! Nem emlékszel, hogy elrabolt és megerőszakolt?! Nem törődött az érzelmeiddel, akkor Te miért törődsz az Övéivel?! Elhessegettem a gondolatokat a fejemből, s visszamentem a szobába. Befeküdtem az ágyba és magamra húztam a takarót. Teljesen alábújtam. Lépteket hallottam, így kinéztem. 
- Én. Köszönöm. A kaját. - vakarta a tarkóját, majd újból kiment. Visszabújtam a meleg takaró alá, de nem tudtam elaludni. Fáradt voltam, mégse ment. Már majdnem sikerült álomba szenderülnöm, mikor befeküdt mellém és szorosan magához húzott. - Felébresztettelek? - nézett rám. Ja, mintha annyira érdekelné.
- Nem. 
- Szuper. Mit szólsz ahhoz az ötlethez, hogy ismerkedjünk? - vigyorgott rám.
- Nem. Aludni akarok. 
- Hát, eddig se nagyon sikerült neked. Na, kezdd! Gyerünk!
- Nem. - feleltem újra, ugyanazt a választ, amit az előző két alkalommal is. Szorosan a combomba markolt és szembe fordított magával. 
- Azt mondtam, hogy kezdd! - szemei sötétté váltak.
- Nem parancsolgathatsz nekem! Miért kell ezt tenned velem?! Haza akarok menni! Eressz el és esküszöm, hogy nem jelentelek fel, csak hagyj elmenni! - szemeim újra meggyűltek könnyekkel ahogy Belláékra és a szüleimre gondoltam. 
- Hagyd ezt abba! - erősen megragadta mindkét kezével a csípőmet és maga alá húzott. Egyikkel végül a nyakamat kezdte szorongatni. Alig kaptam levegőt, mocorogni kezdtem, de hatalmas testével megakadályozta ezt. Sírva fakadtam és kiabálni kezdtem. Még mindig erősen fogott, majd lágyítani kezdett szorításán, végül teljesen elengedett és ledőlt mellém. 
- Ha ezt így folytatod tovább, teljesen tönkre teszel lelkileg! - próbáltam abbahagyni a sírást. Kis idő után már lenyugodtam és rá néztem. - Tudod, az utóbbi pár órában sokszor elgondolkodtam már azon, hogy mi lehet fájdalmasabb egy nőnek: a nemi erőszak, vagy az a fajta erőszak, amit a nők lelkén hajtanak végre. - mérgesen nézett és sóhajtott, majd felállt és kiviharzott a szobából. Az ajtó hangosan csapódott mögötte. Most, most kéne megszökni! De már túl fáradt voltam ahhoz, hogy megpróbálkozzak egy szökési kísérlettel. És ha sikerül? És szabad lehetsz? Vagy ha mégsem? És rajtakap? Tuti örök kárhozatra ítélne és megkeserítené a hátralévő életemet. Még végig futott pár gondolat a fejemben, majd szépen lassan álomba szenderültem. 

1. Rész - Új élet Lucy nénivel

"A költözés nem felejtést jelent, míg ti emlékeztek rám, én is rátok, és a múltat nem veheti el semmi."

Utálom a költözéseket, kivéve most. Most végre elköltözhetek Manhattanbe, a nagynénémhez. Yay! Életem során nagyon sokat költöztünk eddig és azok borzalmasak voltak. De ahogy lelépek Connecticutból, a saját utamat fogom járni és egy jó gimnáziumba befejezem a tanulmányaimat.
- Ne felejtsd el a könyveidet se elrakni! - kiabált fel anya az emeletre. Az Ő szemében én vagyok maga a tökély, a jó kislány, ami végül is félig meddig igaz. Az iskolában jól tanultam, sőt szerettem iskolába járni. Igaz, nem volt sok barátom, de nekem az a 3 is elég volt. Sosem mentem el bulikba, kivéve az iskolai bálokat. Ritkán ittam, de azt mértékkel. Szerettem így élni, bár ki akartam próbálni, hogy milyen az ha az ember elengedi magát és nem foglalkozik semmivel. Ezért döntöttem úgy, hogy ahogy Manhattanbe érek, elmegyek egy jó buliba.
- Faith? - jelent meg anya az ajtóban. - Hallottad amit mondtam?
- Igen persze mama, ne haragudj. Csak máson járt az agyam. Izgatott vagyok. Ennyi. - mosolyogtam rá.

Pár óra múlva végeztem is a csomagolással. Csengettek. Biztosan a barátaim! Ujjongtam magamban, majd lementem ajtót nyitni.
- Faith! El se hiszem, hogy elmész! - borult a nyakamba Bella és szorosan magához ölelt. Alacsonyabb és testesebb volt nálam, de nagyon jó alakja volt a sok sport miatt. Imádtam, ahogy hullámos haja vége mindig vörösre volt festve.
- Nekem mondod? Már eszméletlenül izgatott vagyok.
- Azért reméljük, hogy majd felhívsz néha és időt szánsz ránk. - jött közelebb James, Diana barátja. Jó fej srác volt és régóta ismertem, de valahogy általában mégis úgy éreztem, hogy idegen számomra. Megforgattam a szemem, majd megöleltem.
- Rátok bármikor időt szánok. - mosolyodtam el, amit Ők is viszonoztak, majd betessékeltem mindnyájukat a házba és a nappaliba mentünk. Diana és James egymás kezét fogva leültek a nagyobbik kanapéra, míg mi Bellával a kisebbiken nyomorogtunk. Elbeszéltük az időt. Anya zavarta meg folyamatos cseverészésünket.
- Drágám indulni kéne az állomásra! Vigyázz, mert a végén lekésed a vonatot! - bólintottam majd felálltam és megigazítottam magamon a ruhámat. A srácokra néztem és mintha gondolat olvasók lennének egyszerre felelték, hogy: "Elkísérünk!"

Felmentem a bőröndjeimért, majd kimentem a kocsihoz és bepakoltam a csomagtartóba. Apa a ház előtt elbúcsúzott tőlem, majd beszálltunk a kocsiba. Anya vezetett, az anyós ülésen ült James, hátul meg mi hárman lányok. Túlságosan hamar eltelt az idő, amíg kiértünk az állomásra. A mama a könnyeivel küszködött.
- Felnőtt az én kislányom. És most kirepül a fészekből. - ölelt meg, amit egyből viszonoztam.
- Most töltöm még csak be a 17. élet évemet mama. Nem vagyok még felnőtt. - mosolyodtam el egy kicsit. Elbúcsúztam a barátaimtól is, majd még kicsit beszélgettünk.
"Tisztelt utasok és vonatra várakozók! A New Yorkba tartó vonat 5 percet késik. Kérjük szíves elnézésüket!"  - szólalt meg egy női hang. Mikor a távolból láttuk a vonatot még gyorsan megöleltük egymást és puszikat adogattunk. Beérkezett a vonat, lassított, majd végül megállt. Kinyíltak az ajtók, amik hangos zajjal jártak. Felszálltam és besétáltam az egyik vagonba. Helyet foglaltam, s az ablakból integettem anyáéknak. Egy-két prüszkölés után a vonat elindult, én meg csak mélyeket sóhajtoztam. Új élet vár rám. Még egy nagyot sóhajtottam, majd gondolkozni kezdtem. Vajon milyen lehet ott élni? A nagyvárosban. A sok gazdag ember közt. Elsőre biztosan furcsa lesz, de remélem hamar megszokom, majd az ott lévő világot és sikerül beilleszkednem. Két teljes hónapom van az iskola kezdetéig. Addigra csak szerzek barátokat. 
- Hölgyem? Hölgyem, hallja amit mondok? - beszélt hozzám egy férfi. Pislogtam párat, majd ránéztem.
- Igen. Elnézést. Hogyan?
- Csak azt kérdeztem, hogy szabad-e a mellette lévő hely, mivel a vagonban nincs több szabad szék. - mosolygott kedvesen, amit viszonoztam.
- Ja, persze. Tessék csak. - levettem a kis táskámat a székről, majd a férfi mellém ült. Aranyos volt, az egész utat végig beszéltük. Hamar eltelt így az idő, s mire észbe kaptam már a Grand Central Terminálban voltunk. Elköszöntem a barátságos férfitól, majd Lucy nénikém keresésére indultam.

Hatalmas volt a pályaudvar, így lehetetlennek találtam, hogy megtalálom a nénikém. Kerestem egy telefon fülkét és felhívtam. Közölte velem, hogy nem tud kijönni elém, de a címét elmondta. Az utcára mentem, ahol tolongtak az emberek. Próbáltam egy taxit fogni, de itt még az is lehetetlennek tűnt. Fél óra küszködés után végre csak sikerült. A sofőrnek lediktáltam a címem, aki egyből vette az adást és elindult. Nem telt sok időbe míg odaértünk. Az út során végig a nagy házakat szemléltem. Az autó egy magas épület előtt állt meg.
- 20$ lesz. - fordult hátra a sofőr. Előkutattam a pénztárcámat és eléggé kínosan éreztem magam, amikor észrevettem, hogy nincs nálam annyi pénz. Kopogtak a kocsi ablakán. Szerencsémre Lucy nénikém volt, aki kifizette nekem a taxit. Elképedtem mikor bementünk a hatalmas épületbe. Azt tudtam, hogy Lucy néni nem áll rosszul anyagilag, de azt nem említették, hogy ennyire!
- És ez még csak a hal. Mit fogsz szólni ha meglátod a lakást? - kuncogott, miközben a liftbe mentünk. Csodálkozva néztem mikor láttam, hogy a kijelzőn a 27. emeletre nyom. Kis időbe telt mire felértünk. A lift egyenesen a lakásba vitt minket. Azt hittem menten elájulok mikor megláttam.
- Megmutatom a szobádat, hogy le tudj pakolni, aztán körbevezetlek. - mosolygott, s a szobámhoz kísért. Hatalmas volt. A plafonról eszméletlen nagy csillár lógott le. A falak színe nagyon halvány lila volt, és sok festmény díszelgett rajtuk. Hatalmas franciaágy volt a szoba közepén, sok sok párnával megrakva. A takaró és a párnák huzatának színei tökéletesen illettek a szoba színéhez. A helyiségből még nyílt egy külön fürdőszoba és egy külön szoba a ruháknak, cipőknek.
- Lucy néni, ez.. - nem tudtam szóhoz jutni. - Ez csodálatos. De nem kellett volna ruhákat venned nekem. - nézegettem a gardróbban lévő nagyon márkás és csinos öltözékeket.
- Ugyan. Ez természetes dolog. - mosolygott rám kedvesen. Aha. Tök természetes dolog csak úgy venni valakinek Prada, Gucci, Chanel és ki tudja még, hogy milyen jó márkájú cuccokat.
- Köszönöm. Nagyon hálás vagyok mindenért. - fordultam felé mosolyogva. Legyintett egyet, majd körbevezetett a hatalmas lakásban.
- Gondolom fáradt vagy és pihenni szeretnél.
- Nem. Igazából tudom, hogy kissé furcsának fogod találni, de elmennék egy buliba, ha nem bánod. - kissé zavartan pillantott rám, de pár másodperc múlva már vidáman nézett.
- Szuper! Nyugodtan menj csak el, hiszen nem vagyok az anyád. Nem szabom meg, hogy mikor gyere haza stb. - mosolygott. - De azért vigyázz magadra, és ne tűnj el hetekre. - nevetett. Illedelmesen bólintottam, majd neki is álltam készülődni. Letusoltam, s kiválasztottam egy megfelelő ruhát. Végül egy egyszerűbb szettnél maradtam. Nem volt túl kihívó, nem is akartam, hogy az legyen. Kiengedtem copfba kötött hajam, majd választottam egy nem túl magassarkú cipőt, végül pedig felkentem egy kis szempillaspirált és szájfényt.

*************************************

A buliba érve kicsit meghökkentem mikor megláttam a hatalmas tömeget. Valamiféle koncert volt éppen. Gondoltam közelebb megyek a színpadhoz és szem ügyre veszem a bandát. Nehezen átvergődtem a tömegbe a legelső sorba. Lányok sokasága táncolt, énekelt, sikítozott a számokra, amik számomra ismeretlenek voltak. De az énekes kinézete nagyon megfogott. Barna göndör fürtjei, ahogy körülölelték az arcát hihetetlen volt. Zöld íriszei pedig csak világítottak, ahogyan a reflektor fény rájuk világított. Egy rock banda volt. Vagyis én úgy véltem a zenéjükről. Végig az énekest figyeltem. Egy hosszú ujjú, különös mintázatú ing volt rajta, félig kigombolva. Irtó dögös volt, és ahogy őt néztem, rájöttem, hogy észrevett a tömegben. 

Prológus

Üdv mindenkinek!
Lám, itt lenne a prológus, ami egy kicsit eltér a többitől. Vagyis..um..azt hiszem. Én még személy szerint nem láttam/olvastam olyan blogot amin a prológus olyan lett volna, hogy a történetből lenne egy kis rész beírva, de mindegy is. Nem szeretnék üdvözlésképpen egy regényt írni, így számomra ennyi lenne. Remélem tetszeni fog ez a rövidke rész. Ha igen akkor kérlek szépen jelezd nekem kommenttel vagy feliratkozással!

Jó olvasást! 

B.xoxo

"Az erőszak a hatalom legbiztosabb megnyilvánulása."

A pillantása végig futott rajtam és egy széles, de annál inkább undorító vigyort villantott.
- Undorító vagy! - próbáltam kiszabadulni erős szorításából, de reménytelen volt. Izmai megfeszültek ahogy a csuklómat szorította a falhoz.
- Az lehet, de szexi is. - megint elmosolyodott. Hiba lett volna ellenkezni vele, mert tényleg irtó szexi volt, de mégiscsak elrabolt. Nem szabad azt az embert szexinek tartanom aki elrabolt! Próbáltam a térdemmel megrúgni ott, ahol egy férfinak a legjobban fáj, de mintha a gondolatomba olvasott volna, hozzám simult, így megakadályozta a lábam mozgását. Lassan megnyalta a nyakamat, majd csókolgatni, végül szívni kezdte a vékony bőrt. Halk nyögés csúszott ki a számon, amin Ő csak elmosolyodott.
- Hagyd abba te szemétláda! - tiltakoztam, de nem reagált csak az ölébe kapott és szorosan fogott. Megütöttem, ami után erősebben kezdett fogni.
- Nyughass ribanc! - dörmögte, majd az ágyra tett és hozzábilincselte a kezem, hogy véletlenül se tudjak megszökni. Ribanc? Komolyan annak nevezett? Mérges lettem. Lábammal rúgkapálásba kezdtem, de a srác hamar lefogta mindkettőt. - Azt mondtam nyugszik! - nézett rám mérgesen. Miután abbahagytam a mocorgást elengedte a végtagjaim, majd egy kendővel befogta a számat. Kiment a kis szobából, de nem sokkal később vissza is tért egy szál alsógatyában. Nyeltem egy nagyot, de végigmértem a talpától egészen a fejéig. kidolgozott teste volt, mellkasán és karjain sok tetoválás díszelgett. Miért kell így kinéznie? Egyszerűen tökéletes lenne, ha nem rabolt volna el! Gondolataimat megzavarta egy krákogással aztán elvigyorodott.
- Látom tetszik amit látsz. - válaszul megráztam a fejem. Közelebb jött és csókolgatni kezdett lassan. - Faith Anne, szűz vagy még? - kérdezte egy vigyor kíséretében közben egyik kezével a blúzom gombjait próbálta kigombolni, míg a másikkal az arcomat simogatta. Honnan tudja a nevemet?! Elfordítottam az arcomat oldalra, jelezve, hogy ne simogasson. Vágott egy grimaszt és levette a felsőmet. Kezével végig simított a hasamon, majd mikor a nadrágom széléhez ért, megragadta és egy mozdulattal lerántotta rólam. - Nem válaszoltál az előző kérdésemre cica. Szűz vagy még? - a szemeimbe nézett miközben a bugyimba vezette kezét és simogatni kezdett. Lehunytam a szemeimet és lassan bólintottam. Éreztem ahogy lehúzta a fehérneműimet. - Csodás. Akkor talán egy kicsit elnézőbb leszek veled. - nyomott egy csókot ajkaimra, de nem viszonoztam azt. Összeráncolta a homlokát. Inkább a testemet lepte el csókokkal és néhol megharapta a bőrömet. Kopogtak. Erőteljes kopogások hallatszottak a bejárati ajtón. Fújtatott egyet, majd felállt és kiment a szobából.