6. Rész - Se veled, se nélküled

Üdv, kedves olvasóim! 

Meghoztam a 6. részt, ami egy kicsit rövidre sikeredett, de remélem azért tetszeni fog nektek. Ha igen akkor kérlek jelezzétek nekem: kommenttel, pipálással, feliratkozással, vagy írjátok meg a chatboxban! És nagyon szépen köszönöm a hozzászólásokat, a dicsérő szavakat! Nagyon jól esnek! Köszönöm!

Jó olvasást! 

XO XO, B.

"A halottak nem ijesztőek, csak szomorúak."

A lövések után, pár perc elteltével, lassan felálltam és visszamentem a fiúkhoz. Nagyon sötét volt, nem láttam sok mindent.
- Harry? - szólaltam meg halkan. Reméltem, hogy fog jönni válasz, de csak csend volt továbbra is. Valaki megköszörülte a torkát.
- Jézusom Harry annyira örülök, hogy élsz! - a hang irányába mentem, de megbotlottam valakinek a testében és a földre estem. Lehunyt szemeimet kinyitottam és megláttam a holttestet. Hangosan felsikítottam és sírni kezdtem.
- Nem! Nem! Harry nem teheted ezt velem! Nem halhatsz meg! Nem hagyhatsz itt! - felültem és szorosan magamhoz húztam. Zöld szemeiből már elmúlt az a csillogás ami korábban még meg volt. Már nem mosolygott. Nem voltak az arcán a gödröcskék.
- Faith. Én.. - lépett elő James.
- Ne. Ne mondj semmit te rohadék! Megölted Őt! Hogy tehetted ezt?! Esküszöm ezért még megfizetsz! Megfoglak ölni! - néztem rá mérgesen, de szemeimből még mindig hullottak a könnyek. Szorosan öleltem Harryt és puszilgattam. Tudtam, hogy ettől nem fog felébredni, de próbálkoztam.
Kicsivel később kiértek a mentősök és a rendőrök is.

Az őrsön kihallgattak, de nem mondtam el, hogy ki volt a tettes. Fogalmam sincs, hogy miért, de valahogy nem volt szívem elárulni Őt. Milyen bolond vagy Faith!
Lucy nénikém értem jött a kocsijával hajnalban, majd hazavitt. Nem mondtam el semmit se neki.
- Csak egyedül szeretnék most lenni. Ne haragudj. - és ezzel a lendülettel fogtam magam, majd bezárkóztam a szobámba. Nem aludtam egész éjjel. Nem tudtam.

Dél körül Dorotha kopogott be az ajtómon.
- Miss Faith, vendége érkezett.
- Mégis ki?
- Miss Diana és Miss Bella. - ahogy ezt kimondta elkapott a sírógörcs.
- Küldje fel őket. - megtöröltem a szemeimet, hogy ne látszódjon a folytonos sírás nyoma.
- Faiiiiith! - jöttek be kiabálva és ugrándozva a lányok. Szorosan megöleltek mikor megláttak.
- Mi újság csajszi? Milyen a nagyvárosi élet? - kérdezte Bella.
- Nem rossz. Mondhatni. - próbáltam mosolyogni, de nem jött össze.
- Mi a baj? Történt valami? - néztek rám ijedten, de csak megráztam a fejem. Nem bírtam volna elmondani nekik. Még nem voltam kész rá.
- Megharagudnátok rám, ha most azt mondanám, hogg egyedül szeretnék lenni?
- Nem dehogyis. 2 hétig leszünk itt. Hívj nyugodtan bármikor. - simogatta a hátamat Diana. Bólintottam majd a lépcsőig elkísértem őket.

Napokig ki sem mozdultam a szobámból. Nem ettem, nem ittam. Csak feküdtem az ágyon és próbáltam elfogadni a történteket. De nem ment. Nem tudtam elfelejteni Harryt. Nem tudtam elfelejteni a halálát. Borzalmas volt látni Őt a földön mozdulatlanul.
Néha felkeltem és elsétáltam a lépcsőig, de lejjebb sose mentem. Úgy körülbelül a 4.-5. napon Bella-ék újból meglátogattak. Már nem voltak hirtelen jött sírógörcseim. Már nem tudtam sírni.
- Elmondod most már, hogy mi történt amiért nem eszel, nem iszol és ki se mozdulsz a szobádból? Faith, aggódunk miattad. Mesélj el mindent. - tette Bella a kezét a combomra.
- Nem mondhatom el. Azzal rosszat tennék nektek is. És azt meg nem akarom. - ráztam a fejem.
- Faith nyugodtan elmondhatod nekünk. A legjobb barátnőid vagyunk, a testvéreid. Ha te sírsz, akkor mi is. Ha te szenvedsz, akkor mi is.
- Aranyosak vagytok, de ez igazából főleg Diananak lenne rossz. És nincs szívem elmondani. - néztem rá.
- Elviselek bármit. Csak azt nem ami James-szel kapcsolatos. - mosolygott. Elnéztem és lesütöttem a szemeimet. - Ugye nem? Faith?
- Sajnos de. Diana én sajnálom. - néztem rá könnyes szemekkel.
- Mi történt? Mit tett? - nyelt egy nagyot.
- Egy buliban voltunk, aznap mikor megérkeztetek. És. - nem bírtam visszafolytani a könnyeim.
- És?! Baszd meg Faith, bökd már ki! - kiabált rám.
- Megerőszakolt. - nem bírtam barátnőmre nézni.
- Nem. James nem ilyen!
- Sajnálom Diana.
- Hagyj Faith! Tudtam, hogy mindig volt köztetek valami, de most, hogy úgy próbálod beállítani a helyzetet, hogy Ő a hibás...ez még tőled is szemét dolog! Hihetetlen, hogy miket ki nem találsz azért, hogy elrontsd a kapcsolatunkat!
- Nem hazudok! Esküszöm. Én meg tudod mit nem hiszek el? Azt, hogy mindig annak a faszfejnek hiszel és nem a legjobb barátnődnek! James megcsalt téged! Fogd fel! Egy paraszt, egy gyilkos.
- Na jó, neked agyadra mentek a hülye könyveid. Még hogy James egy gyilkos. Ne nevettess! Ekkora baromságot!
- James megölte a barátomat! - elkapott még jobban a sírás.
- Majd hívj fel akkor ha lenyugodtál és nem beszélsz mindenfélét össze-vissza. - nézett rám, majd elment. Bella próbált megnyugtatni, s elmeséltem neki mindent elejétől a végéig. Nagyokat pislogott.
- Hogy tudtál beleszeretni abba aki elrabolt és megerőszakolt? És ilyen gyorsan?
- Nem tudom. Fogalmam sincs, de megtörtént. Az első pillanattól kezdve éreztem valamit iránta. Végre volt valaki aki szeretett, azt hiszem. Nem bírom elviselni, hogy már nincs itt velem, hogy nem ölelhetem, hogy nem csókolhatom. Borzalmas.
- Wow, te tényleg szeretted Őt.
- Igen, nagyon. - Bella szorosan megölelt.
- Majd megpróbálok beszélni Dianaval.
- Ne, nem kell köszi. Majd megoldom én. De most kedvem támadt elmenni kávézni. Velem tartasz?
- Persze, menjünk. - mosolyodott el, majd elkészültünk. Igazából semmi kedvem nem volt elmenni, de nem akartam szegény barátnőmet elküldeni.

A kávézóban, Bella nagy meggyőződése volt, hogy az egyik asztalnál ülő fiúk végig engem néztek. Kicsit később már nekem is feltűnt és idegesített. Megvettük a kávénkat, majd leültünk egy asztalhoz.
- Heló lányok. - jött oda az egyik srác. - Mi újság? Mit csináltok erre? Újak vagytok itt?
- Igen, nemrég jöttünk New Yorkba. - mosolygott Bella.
- Bella! - szóltam rá gyorsan. Nem szerettem idegenekkel ilyeneket megosztani.
- Most mi az? - nézett rám értetlenül.
- Megbocsájtasz egy pillanatra? - néztem a srácra, mire Ő csak bólintott és visszament a barátaihoz. - Ne ossz meg idegenekkel ilyeneket! Semmit se, jó?
- Jó jó, bocsi. Elfelejtettem milyen vagy. De tök cuki, tuti bejössz neki.
- Na hagyj ezzel. Nem akarok most egy ideig pasikkal együtt lenni.
- Pedig szerintem könnyebben elfelejtenéd így Harryt.
- Nem tudom ezt megtenni vele. Nem megy.
- Egy próbát megér, nem?
- Jó, rendben. - megforgattam a szemem, majd felálltam és a fiúkhoz mentem.
- Sziasztok. Faith vagyok, ne haragudj az előbbiért.
- Connor, és semmi baj. - mosolyodott el. - Ők pedig itt Brad és Tris.
- Nagyon örülök.
- Van kedved sétálni?
- Persze, miért ne? - mosolyogtam Connorra, majd szóltam Bellának, aki csak elégedetten vigyorgott.

Már elég régóta sétálgattunk, beszélgettünk. Vagyis inkább Connor mesélt magáról. én pedig csendben hallgattam Őt. Éppen a Central Park felé tartottunk.
- Mikor és miért jöttél Manhattanbe?
- Egy hete, a tanulás miatt. Elég sok jó iskola van a közelben, s a nénikém itt lakik.
- Na hát, azt hiszem ez volt az első olyan válaszod amire nem röviden válaszoltál. - nevetett enyhén.
- Nem szoktam sokat mesélni magamról idegeneknek. Ja és valamit tisztáznunk kell. Ez nem randi. Most nem akarok pasit egy ideig. Maximum barátok lehetünk. Rendben?
- Igen, persze. - kicsit elmosolyodott, de láttam rajta, hogy eléggé csalódott. Szerencsére ez nem rontotta el a napunkat és a végére már mindketten nagyon jól éreztük magunkat.
Elég későre járt mikor elindultam hazafelé. Bellának üzenetben beszámoltam a délutánomról, majd végül elaludtam.

5. Rész - Meglepetés!

Sziasztok!

Mint látjátok meg is hoztam az 5.részt! 

Nagyon szépen köszönöm a feliratkozókat és a sok biztató hozzászólást, nagyon jól estek! 

Ha tetszik ez a rész is akkor nyugodtan pipáljatok, kommenteljetek és iratkozzatok fel!  

Jó olvasást! 

XO XO, B

"Az erőszak az amatőrök végső menedéke, az üres fenyegetés pedig a menthetetlenül kétbalkezesek utolsó szentélye."

Reggel mikor felkeltem nem találtam magam mellett Harryt. Király. Megtelt a szemem könnyekkel. Nem! Faith, ne sírj! Nem érezhetsz iránta semmit!
Letöröltem a könnycseppeket, majd felvettem egy köntöst, egy papucsot és lementem az étkezőbe. Finom illatok csapták meg az orromat, mélyen beszívtam, elmosolyodtam s a konyhába mentem.
- Jó reggel Doro.. Harry? - néztem rá felvont szemöldökkel. - Mit csinálsz te itt? Azt hittem elmentél.
- Hát nagy örömödre még itt vagyok és próbálok reggelit készíteni neked, szóval fogd be és ülj le. - tettem amit mondott, aztán csak Őt figyeltem, de sehogy se jött össze neki az omlett.
- Nem tudom tovább nézni a szenvedésed. - felálltam és segítettem neki. - Na menj arrébb, majd én megcsinálom.
- De nem. Én akarom Neked elkészíteni. Ne segíts! Megoldom. - nagyon aranyos volt, ahogyan akaratoskodott.
- Jó, rendben. Majd szólj ha kész van. - mosolyogtam rá, s kimentem a nappaliba tévét nézni. Fél óra múlva egy tálcával sétált oda hozzám. Az omlett tökéletesen nézett ki, nem volt megégetve se semmi. Az asztalra tette mosolyogva.
- Hölgyem, kérem fogyassza egészséggel. - eljátszotta, mintha egy pincér lenne. Elnevettem rajta magam.
- Fogadjunk, hogy Dorotha készítette el, nem te.
- Na, ezt nem kell senkinek se elmondani. - mosolygott és mellém ült.
- Na jó, úgy teszek mintha te csináltad volna. - adtam neki egy puszit, majd elkezdtem enni. - Kérsz? - a szája elé tartottam a villámat, amit egyből bekapott.
- Wow! Ez isteni lett! Valamit nagyon tudok. - nevetett, és megjelentek az arcán a gödröcskék. Nem bírtam nem mosolyogni. Állj le Faith! Nem szeretheted ezt az embert! Lefagyott a mosoly az arcomról.
- Faith Anne, valami baj van?
- Én csak nem értelek. Egyszer tök bunkó vagy, megütsz, most meg kaját akartál főzni nekem és tök kedves vagy. Miért játszadozol az érzéseimmel? De komolyan. Miért kell ezt tenned? - eltelt pár perc, de nem válaszolt. - Jó, tudod mit? Akkor baszd meg!
- Várj, Faith Anne. - szorosan megfogta a csuklóm.
- Eressz el Harry! Nem vagyok kíváncsi se rád, se a magyarázkodásodra. Hagyj békén most már végleg!
- De én nem akarlak békén hagyni. Veled szeretnék lenni.
- Süket duma.
- Nálad csodálatosabb, okosabb lányt még sosem ismertem.
- Oh, valóban? Akkor mondd ki.
- Micsodát?
- Mondd ki azt az egy szót. Kilenc betű, hét mássalhangzó. Mondd ki és a tiéd vagyok Harry Styles.
- Én... - csak nézett, de nem tudott megszólalni.
- Köszönöm, ennyit akartam hallani. - felindultam a szobámba.
Nem sokkal később az ajtómon kopogtatott.
- Faith Anne, kérlek engedj be. - lassan kinyitottam az ajtót, s letöröltem a könnycseppjeim. - Nem szeretem ha sírsz, főleg ha miattam. - engem figyelt, s kis idő után folytatta. - Sosem tettem ilyeneket még egy lányért sem. Sosem éreztem ezt. Ezt a melegséget. Nem tudom mi történik velem, de amikor a közelemben vagy annyira megváltozik minden és mintha..
- Mintha rózsaszínben látnád a világot? - vágtam a szavába.
- Igen, pontosan. Ez az első, hogy ilyet mondok valakinek, de... Szeretlek Faith Anne. Szerelmes vagyok beléd. - nem tétlenkedtem tovább, megcsókoltam. Egyből viszonozta és a derekamra tette kezét, miközben én göndör fürtjei közé túrtam.
- Én is szeretlek Harry. - mosolyogtam rá két csók között. Édesen vigyorgott, a derekamat simogatta.
- El kéne mennünk valahová, csak este fellépésem lesz. De délután ráérek, na?
- Elmehetek a koncertedre? Szívesen megnézlek. - felcsillantak a szemei.
- Persze, nagyon örülnék neki. - adott egy homlokpuszit. - De most el kell mennem, van egy kis dolgom. 7-re érted jövök. - megcsókolt, majd gyorsan elment. Kicsit furcsálltam és bennem volt az az érzés, hogy követnem kéne, de inkább mégse tettem.

Délután elmentem Dorotha-val vásárolni, hogy este legyen miben elmennem a koncertre. Fogalmam se volt, hogy hogy kéne megjelennem az eseményen. Végül egy egyszerű Burberry bézs színű ruha mellett döntöttem. Otthon átöltöztem, begöndörítettem a hajam, s kisminkeltem magam. Pont elkészültem mire Harry visszaért hozzánk.
- Indulhatunk szépségem? - mosolygott és adott egy puszit az arcomra.
- Természetesen. - kinyújtotta a karját, hogy belekaroljak, és úgyis tettem. Lent, az épület bejárata előtt egy limuzin állt. Egy sofőr kinyitotta nekünk az ajtót.
- Ültél már limuzinban?
- Nem, még nem. De te nem vagy normális! - mosolyogtam és adtam neki egy puszit. - Miért rendeltél limuzint?
- Ó, nem rendeltem. Ez a nénikédé, de kölcsön adta. - vigyorgott és töltött egy kis pezsgőt. Bólintottam, koccintottunk, majd lassan kortyonként megittam az italt. Nem tartott sokáig az utazás, hamar megérkeztünk a helyszínre. A sofőr kinyitotta az ajtót, kiszállt Harry, s kisegített a kocsiból. A hatalmas épületre néztem, aminek a bejárata felett nagy betűkkel, kivilágítva az volt írva, hogy: Victorla.
A zene hangosan dübörgött bent, még kint is lehetett hallani. Hosszú sor állt a bejáratnál, szerencsére minket egyből beengedtek, nem kellett várnunk. Hatalmas tömeg volt bent, hirtelen szem elől vesztettem Harryt. Mikor Ő is észrevette, hogy lemaradtam, visszajött értem, megfogta a kezemet és maga után húzott. Egy kis szobába mentünk, ami öltözőnek volt kialakítva.
- Átöltözöl? - néztem rá miközben a kis asztalon lévő tárgyakat figyeltem. Mindenféle technikai cucc lehetett.
- Igen, vagyis csak a pólómat veszem át. - levette a felsőjét, s az inge után kutakodott. Nagy rendetlenség volt, nem csoda, hogy csak 10 perc múlva talált rá a ruhadarabra.
- Ha rend lenne, hamarabb meg lett volna. - mosolyogtam rá, majd odamentem hozzá és begomboltam az ingét, de csak félig. - Ez így tökéletes. - mértem végig. - Minden lány érted fog olvadozni.
- Nekem az is elég, ha te olvadozol értem. - kacsintott. Adtam neki egy csókot, aztán kimentünk az öltözőből egy folyosóra, ahol pár őrnek beöltözött férfi sétálgatott. Körbe néztem, nem voltunk sokan.
- Visszatalálsz oda ahonnan jöttünk?
- Um, igen azt hiszem. Megoldom. Mikor kezdesz?
- Inkább megkérem Andrew-t, hogy kísérjen vissza. 9-kor, ha minden igaz. - a hátamat simogatta, közben intett egyet. Az egyik őr odajött hozzánk, Harry mondta neki, hogy kísérjen vissza a közönséghez, majd úgyis tett.

Éreztem, hogy valaki szorosan áll mögöttem, majd arrébb simította a hajam. Megfordultam és szinte felsikítottam egyet.
- Jézusom, James! - kiáltottam fel örömömben. - Hát te mit keresel itt?
- Gondoltuk, hogy meglepünk téged. - mosolygott.
- Megleptek? Szóval itt van Diana és Bella is? - néztem körbe.
- Igen, vagyis nincsenek itt. Ők a hotelben vannak és pihennek. Hosszú volt az út és nem rég érkeztünk, de tudod milyen vagyok. - Nem, fogalmam sincs róla milyen vagy, sose nyíltál meg előttem igazán. - Szeretek bulizni.
- Aha, biztos.
- És te mit csinálsz itt? Ne is szoktál bulikba járni.
- Csak egyik haverom fellép itt ma este és eljöttem megnézni Őt.
- Ja, értem. Ugye nem baj ha csatlakozok hozzád?
- Nem, dehogy. Nyugodtan, legalább nem vagyok egyedül. - mosolyogtam rá. 

Egy idő után James furán kezdett viselkedni, a derekamat simogatta.

- Mondd, mit csinálsz? 

- Én? Semmit. - mosolygott. Felvontam a szemöldököm, miközben Őt figyeltem.
- Mi van Diana-val? Még együtt vagytok, ugye?
- Sokat veszekszünk, nem bízik meg bennem. De igen, együtt vagyunk még.
- Gondolom van oka arra, hogy ne bízzon benned.
- Mire gondolsz?
- Ja, semmi különösre, csak tippeltem. Nem ismerlek oly annyira téged, mint Őt, de tudom, hogy ok nélkül nem lenne ez.
- Lehet mégis van oka rá. - mosolyodott el, de nem igazán értettem, hogy mire céloz.
- És most nagy tapsot kérnék a következő bandának, aki nem más, mint a Silent Weapons! - kiáltotta a műsorvezető csaj, majd minden néző sikítozni kezdett, mire kijött Harry és a bandája. Elmosolyodtam és a közönséggel együtt tapsoltam, néha felkiáltottam. James egyfolytában engem figyelt, és mikor látta, hogy a színpadon lévő énekessel végig szemezek, magához húzott és megcsókolt. Próbáltam eltolni magamtól, de túl erősen szorított.
- James hagyd abba! Ne csináld, kérlek. - eltoltam egy kicsit az arcát, de egyből rátapadt újra a számra. A ruhám alá nyúlt és erőszakosan a fenekembe markolt. Harry szúrós szemekkel nézett ránk, de nem szakította félbe a koncertet.
Elhúzódott tőlem, majd megfogta a csuklóm és maga után húzott. Kimentünk a hátsó ajtón, s ahogy átléptem a küszöböt, James a falnak nyomott erősen. Egyből ajkaimra tapadt és lassan lehúzta a bugyimat. Szorosan tartott, ellenkezni se tudtam. Letolta a gatyáját, boxerével együtt. Nem tétovázott, egyből belém hatolt, mire hangosan felnyögtem. Fájt. Kibaszottul fájt. Könnyek gyűltek a szemembe, próbáltam visszafojtani a nyögéseimet. Nem bírtam sokáig, elsírtam magam.
- Ne csináld James. Kérlek, fejezd be. Ez nagyon fáj. - belemarkoltam a vállába. Nem reagált, csak erőseket lökött. Alsó ajkamat már véresre harapdáltam a fájdalomtól. Ütögetni kezdtem, de továbbra se hagyta abba, csak miután elélvezett. Kicsúszott belőlem, már nem tartott meg, így a földre rogytam. Erőtlenné váltam, remegtem, sírtam. Felhúzta a boxerét és gatyáját, majd nevetne nézett rám.
- Mekkora egy szánalmas ribanc vagy. - nevetett, s a hajamba markolt erősen. Hátrarántotta a fejem, mire én hangosan felnyögtem.
- Rohadj meg te szemétláda! - kiabáltam rá. Felpofozott. Tenyere nyoma égette az arcomat. James nagyokat kacagott a szerencsétlenségemen, de az egyik pillanatban egyszer csak elnémult. Mögötte állt valaki, aki fegyvert tartott a fejéhez.
- Hagyd békén Faith Anne-t. Engedd el, aztán szép lassan tedd a kezed a tarkódra. - úgy tett, ahogy a hang kérte, de mikor a kezét elkezdte felfelé emelni, abban a pillanatban megfordult és kivette a fegyvert a mögötte álló srác kezéből.
- Harry! - kiáltottam fel, mikor megláttam Őt. Nagyon megörültem, de egyben megijedtem. Féltem, hogy James használni fogja a pisztolyt és lelövi Harryt.
- Faith Anne, menj ki a fő útra és maradj is ott. - nézett rám a göndör fiú. Nagy nehezen erőt vettem magamon és lefordultam az utca sarkán. A földre ültem és reménykedni kezdtem, hogy nem esik semmi bántódása a srácoknak. Hiszen az egyikőjük szeretem, a másik viszont mégis csak a legjobb barátom barátja!
Lövésekre lettem figyelmes. Egy. Kettő. Három. Négy. Négy lövés. Megfogtam a fejem, a térdemre hajtottam és sírni kezdtem újra. Átkaroltam a lábaimat és összekuporogtam. Tudtam, hogy itt a vég. Hogy örökre elvesztettem Őt. Nem akartam ezt gondolni, mégis olyan valósnak tűnt ez az egész. Testem remegett. Úrrá lett rajtam a félelem. 

4. Rész - Római vakáció

Üdvözöllek kedves olvasó!
Itt lenne a 4. rész, pár nap késéssel. A részeket, hetente fogom feltenni, de előfordulhatnak csúszások,a miért előre is az elnézéseteket kérem.
Nagyon szépen köszönöm a dicsérő szavakat, nagyon sok kedves levelet kaptam a facebook-on, köszönöm!
Remélem tetszeni fog nektek ez a rész, ha igen, kérlek jelezzétek pipálással, hozzászólással, feliratkozással!
Jó olvasást!

XOXO, B.

"Nem értem, miért igyekeznek az emberek mindenáron megosztani a nyilvánossággal a magánéletüket. Elfelejtik, hogy az ismeretlenség hatalmat ad."

- Tudom, hogy ezt nem gondolod komolyan. Nem bántál meg semmit se. Ne játszd meg magad! Nem fogok megbocsájtani.
- Én komolyan mondtam. Sajnálom Faith Anne. Sajnálom.
- Hagyj békén. - kihúztam a kezem a szorításából és visszamentem a konyhába. Fogalmam se volt, hogy Harry bent maradt-e a szobában utána vagy elment. Nem is akartam rá gondolni, csakhogy a nénikém volt olyan aranyos és felhozta Őt témaként.
- Kibékültetek?
- Nem. - vágtam rá egyből.
- Ne csináld Faith! Hiszen egy remek srác. Helyes, izmos és látszik rajta, hogy bármit megtenne érted. Nem kéne egy ilyet elszalasztanod. Mit tett amiért nem tudsz neki megbocsájtani? - Lucyre néztem, majd beleittam a vörös boromba és megtöröltem a szám.
- Elment az étvágyam. - felálltam az asztaltól, majd a hallba mentem, felvettem a kabátomat és felhívtam a liftet.

Már vagy egy órája sétálgathattam az utcán, mikor furcsa zajokat hallottam a közelebbi saroknál. Körül néztem. Senki se volt rajtam kívül, így hát a sarokhoz mentem és megnéztem, hogy mégis mi folyik ott. Túl sötét volt, semmit se láttam.
- Megkértelek valamire, nem így volt?! Miért nem teljesítetted?! - ismerős volt a hangja.
- S. Sajnálom. Én. Nem. Nem volt merszem megtenni. - dadogta egy másik pasas.
- Nem hiszem, hogy sajnálod. - ahogy ezt kimondta, lövéseket hallottam. Nagyon megijedtem, a ház falának támaszkodtam és próbáltam egy hangot se kiadni.

Mire hazaértem Lucy néni már aludt, Dorotha pedig engem várt. Megmondtam neki, hogy minden rendben van, nyugodtan menjen Ő is pihenni.
- Na, elment már? - nézett ki a liftből Harry.
- Fogd be és gyere utánam. - halkan felmentünk a szobámba, majd kulcsra zártam az ajtót. - Csak hogy tudd, ez az első és az utolsó, hogy segítek neked!
- Azt hiszem bejövök neked. - hatalmas vigyor jelent meg a képén.
- Ez egy jó vicc! Kérlek hagyj a hülyeségeiddel, nincs kedvem ezekhez. - előkerestem egy tiszta törölközőt, majd hozzávágtam. - Ott a fürdőszoba. - biccentettem egy másik ajtó felé.
- Faith Anne, ne legyél morcos. - mosolygott rám és közel húzott magához.
- Harry, ne. - elhúzódtam tőle.
- Mégis mi a baj?
- Szerinted? Baszki, a szemem láttára megöltél valakit! Vajon miért nincs jó kedvem? Ettől nem hiszem, hogy öröm táncot kéne járnom. Igazából azt se tudom, hogy mi a francért hoztalak én ide. Teljesen össze vagyok zavarodva, szóval kérlek hagyj magamra, gondolkoznom kell egy kicsit.
- Rendben. Akkor. Én. Lezuhanyzok. - a tekintetét rajtam pihentette, de pár perc múlva fogta magát és bezárkózott a fürdőbe. Utána nyúltam, hogy megállítsam, de akkor már késő volt. Az ajtóhoz mentem és neki dőltem. Hallgatózni próbáltam. Megnyitotta a csapot. Elképzeltem, ahogy szépen lassan lehámozza magáról a ruhadarabokat, beáll a zuhanyzó fülkébe, a forró víz végig folyik testén, feje búbjától a talpáig, majd kiszáll, maga köré teker egy törölközőt és rám néz. Haja össze-vissza áll, arcára csepegnek róla a víz cseppek. A nap hátulról megvilágítja Őt, úgy néz ki mint egy igazi Adonisz.
Mély gondolataimat az ajtó nyitódása zavarta meg és a mereven rám néző Harry.
- Mit csinálsz az ajtónál?
- Én? Ja, semmit. Csak gondoltam megkérdezem, hogy nem vagy-e éhes. Szóval?
- Ne próbálj hazudni. Tudom, hogy titokban rólam álmodoztál. - mosolygott rám, aminek alig tudtam ellenállni. Imádtam mikor így nézett rám. A gödröcskék megjelentek az arcán. úgy nézett ki mint egy kisgyerek, egy ártatlan kisgyerek. Én is elmosolyodtam és csak Őt néztem. Miért kell ilyen tökéletesen kinéznie?
- Mégis miért nézel rám így? - hunyorítva nézett rám, de nem bírt komoly fejet vágni.
- Hogyan? Hogy nézek rád?
- Úgy, mint. Mint aki szerelmes. - kacagott fel enyhén. Észbe kaptam és elnéztem a másik irányba.
- Baromságokat beszélsz megint. Nem vagyok szerelmes. És sosem leszek az. Nem kell nekem pasi a boldogsághoz.
- A szemed mást mondd. Mondd, te belém zúgtál? - nem szóltam semmit, csak egy helyben álltam. Nem tudtam kinyögni egy árva szót sem, még ellenkezni se voltam képes. Mi van velem? Harryre néztem, Ő pedig rám. Percek múlva magához húzott és szorosan megölelt. Ledöbbentem, de viszonoztam. Teljesen felém tornyosult, szinte elfedett egész testével.
- Tudod én...
- Sssh. - szakított félbe. - Ne rontsuk el a pillanatot. - suttogta mély, rekedtes hangján. Felvett karjába, mint egy hercegnőt, s az ágyra fektetett, majd bedőlt mellém. Szorosan ölelt magához, miközben hátamat gyengéden simogatta. Mellkasára döntöttem fejem, hallottam szívveréseit. Csupasz hasára köröket írtam le ujjaimmal.
A szobában csend volt. Olyan nagy csend, hogy hallani lehetett mikor ver a szívünk. Egy ütemre dobogtak, mintha összejátszottak volna.
- Faith Anne. - törte meg a csendet.
- Hm? - rápillantottam, de testem pozícióján nem változtattam.
- Soha se akarom, hogy ez a pillanat véget érjen. - suttogta. Visszatettem a fejemet mellkasára és meredten bámultam magam elé. Kis hezitálás után végül megszólaltam:
- Én se. - a fejemben kattogtak a gondolatok. - Mesélsz magadról? Túl titokzatos vagy, és ez zavar. Meg akarlak ismerni. 

- Nem. Jobb, ha nem tudsz rólam semmit. 

- Miért?

- Nem értem, miért igyekeznek az emberek mindenáron megosztani a nyilvánossággal a magánéletüket. Elfelejtik, hogy az ismeretlenség hatalmat ad. - ránéztem és sóhajtottam.

- Hihetetlen vagy. Na mindegy. Nézünk valami filmet? - felültem és elővettem a laptopot az ágy alól. - Keress valamit addig én lezuhanyzok. - bólintott, majd gépezni kezdett. 

Miután végeztem, felvettem a selyem hálóinget amit a nénikém adott, s a szobámba mentem. Harry alaposan végigmért és kajánul elmosolyodott. 

- Ne nézz így! - mosolyogtam rá. - Csak filmezünk, semmi több! 

- Értettem főnök asszony! - felpattant az ágyról, úgy tett mint egy katona. Enyhén felnevettem, visszalöktem az ágyra, majd mellé ültem.

- Mit nézünk? Római vakáció-t? 

- Ha nem szereted választhatunk mást is. 

- Nem. Ez. Ez a kedvenc filmem. - néztem rá. Kicsit megdöbbentett. Miért pont ezt a filmet választotta? 

- Tényleg? Én is imádom. - mosolygott rám. Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen fiú, mint Ő majd pont szeretni fogja a Római vakáció c. filmet. Vajon komolyan is gondolja? 

Elindítottuk a filmet, hátradőltünk, én félig-meddig Harry-n feküdtem. Átkarolt és a hátamat simogatta. Teljesen úgy viselkedtünk, mintha egy pár lennénk, pedig alig ismerjük egymást. Alig figyeltem a filmre, de mindegy volt, mert szinte kívülről fújtam, annyiszor láttam már. A sok gondolkozás hatására hamar bealudtam. Mikor észrevette Harry, kikapcsolta a laptopot, letette a földre, engem pedig szorosan magához ölelt, mintha féltene valamitől és így próbálna megvédeni. Végül Ő is hamar álomba szenderült, egymás ölelésében kalandoztunk az álom világban.

3. Rész - Miért nem hagy békén?

Sziasztok! 

Elég sok csúszással, de meghoztam a 3. részt! Remélem tetszeni fog, ha igen jelezzétek kérlek szépen hozzá szólással és/vagy feliratkozással!

XO XO

B

"Nem szoktam elveszíteni a türelmemet, de ha ideges vagyok, ez igaz - ijesztő vagyok."

Másnap reggel a szobámban ébredtem, vagyis abban amit Lucy nénikém adott. Iszonyatosan fájt a fejem, fogalmam se volt, hogy hogy kerültem oda. Lassan ki keltem az ágyból, belebújtam a papucsomba és megkerestem a nénikémet.

- Na, csakhogy felkeltél. Nagyon sokáig el voltál ám az este. - éppen a nappaliban ült és olvasta az aznapi újságot.
- Mégis hánykor? Nem emlékszem semmire se.
- Egy srác hozott haza, eléggé kiütötted magad. Nagyon kedves volt tőle, hogy épségben visszahozott. Bajod is eshetett volna.
- Barna és göndör haja volt?
- Igen, és magas volt. Meg izmos. Helyes fiúnak nézett ki, remélem elkérte a számod. - kacsintott rám. Nem akartam elmondani, hogy ez a srác volt az el rablóm, aki még meg is erőszakolt. De miért hozott haza? 
Vállat vontam, majd kerestem fájdalom csillapítót és leültem a nappaliban lévő kanapéra. A nénikémet figyeltem, aki éppen telefonált és eléggé idegesnek tűnt. Veszekedett valakivel. Mikor észrevette, hogy nagyon figyelem, a szobájába ment és bezárta maga mögött az ajtót. Vajon mit titkolhat? Kis idő után felmentem a szobámba és felöltöztem valami elegánsba, ami mégis hétköznapi volt. Már amennyire annak lehetett nevezni egy Valentino ruhát. Gyönyörű vörös színe volt, testhez simuló anyaga pedig tökéletesen kiemelte vékony alakomat. Elkészítettem a hajamat és a sminkemet hozzá, majd elmentem reggelizni valahová. Szükségem volt egy kis egyedül létre a tegnap után. Gondolkoznom kellett.

Biztos ez a legjobb ötlet? Talán mégse kéne ezt tennem. Nagyobb bajba kerülhetek. Összeszorítottam a kezem és bekopogtam a rendőrségi iroda ajtaján.
- Üdv. Én. Egy. Egy feljelentést szeretnék tenni. - böktem ki nagy nehezen a szavakat.
- Mi történt? - állt fel az egyik őr, míg a másik elővett egy jegyzettömböt és egy tollat. Percekig csak szótlanul álltam és próbáltam magamban megfogalmazni egy értelmes mondatot. Nagy nehezen elmeséltem a tegnapot.
- Harry Stylest már párszor lecsuktuk. Tudjuk mekkora szélhámos. Ne aggódjon hölgyem, mi majd elkapjuk. - csak bólogatni tudtam, aztán kinyögtem egy 'köszönöm'-öt és haza indultam.

- Megjöttem! - szálltam ki a liftből és a nappali felé vettem az irányt. Nem jött válasz. Körbe mentem az egész lakásban. Senki sehol. A konyhában tevékenykedtem amikor valaki mögém lépett. Megakadt a lélegzetem és mozdulatlanná váltam.
- Jártál a rendőrségen? - szólalt meg egy rekedtes hang. Egyből felismertem. Megráztam a fejem, hátha beveszi és elmegy. - Ne hazudj nekem! - a hajamba markolt és meghúzta, így a fejem hátrafeszült. Láttam az arcát. A göndör fürtjeit amik kuszán álltak. - Tudom, hogy jártál a rendőrségen! Feljelentettél?! - nem reagáltam. Erősebben kezdte húzni a hajam, így halkan felnyögtem. Lassan elengedett, ami eléggé meglepett. Háttal álltam neki továbbra is. Éreztem ahogy valamit a fejemhez emelt. - Ha lecsuknak neked annyi. Világos?! - gyorsan bólogatni kezdtem, miközben szemeim megteltek könnyel. Nagyon féltem.
- Faith, hazaértem! Itthon vagy? - lépett ki a liftből Lucy nénikém. Köszönöm Istenem! Harry egyből a nadrágjába tette a pisztolyt és ráhúzta a pólóját, hogy véletlenül se lássa meg valaki. Lucy néni betipegett hozzánk a magassarkújában és elmosolyodott mikor ránk pillantott.
- Harry már éppen menni készül. - néztem az említett személyre, majd a nénikémre és kicsit elmosolyodtam.
- Ó, ugyan már! Maradj csak itt vacsorára! Dorotha nemsoká neki lát a készítéséhez, és 6 körül meg is vacsorázhatunk. Addig nyugodtan foglaljátok el magatokat, Harry te pedig érezd magad otthon. - mosolygott ránk ismét, majd szólt Dorothának, aki egyből neki látott a főzésnek.
- Mi lenne ha felmennénk a szobádba? - húzogatta a szemöldökét, mire beleütöttem egyet, majd felindultam az emeletre. Beérve a hatalmas helyiségbe, az ágyamra huppantam, majd ránéztem az előttem álló fürtösre.
- Békén hagyhatnál, komolyan. Miért engem szúrtál ki magadnak?! Miért engem kellett elrabolnod és megerőszakolnod?! - kiabáltam, de próbáltam úgy ordibálni vele, hogy a nénikém ne hallja meg. Felálltam és felnéztem rá. Mélyen egymás szemébe néztünk. Az én szemeim csak a düht és a félelmet mutatták ki. Az Öviében nem láttam semmit. Semmi érzelmet nem mutatott a tekintete. Könnybe lábadtak a szemeim és sírni tudtam volna, de muszáj volt erősnek maradnom. Hátat fordítottam neki, mert tudtam, hogy már nem bírom tovább. Letöröltem a könnycseppeket az arcomról. Hideg kezét végig simította karomon, s közelebb lépett hozzám. Testünk teljesen összesimult, csak egy papírlap fért volna be közénk. Egy apró csókot adott a vállamra, majd a nyakamra. Kirázott a hideg.
- Ne sírj, kérlek. - suttogta a fülembe rekedtes hangján. - Nem szeretem amikor sírsz. - nem tudtam szóhoz jutni. Nagyon ledöbbentem szavai hallatán.
- Hát pedig te vagy az oka annak, hogy most sírok. - elhúzódtam tőle és úgy csináltam mintha keresnék valamit a polcomon. Ismét mögém állt, szorosan. A derekamra rakta mindkét kezét lassan és óvatosan, majd szembe fordított magával. Hüvelykujjával végigsimított az arcomon.
- Gyönyörű vagy.
- Hagyd abba. - megfogtam a kezét és levettem az arcomról. - Ne csináld ezt.
- Mégis mit? - mosolyodott el.
- Ezt. Elrabolsz, megerőszakolsz, aztán úgy teszel mintha semmi se történt volna, mintha semmiről se tehetnél, mintha csak egy ártatlan srác lennél! Fejezd be és tűnj el innen! Nem vagyok kíváncsi rád, se a süket dumáidra! Nem tudom mire jó ez neked, de én normális életet szeretnék élni, viszont amíg te itt vagy addig nekem ez rohadtul nem megy! Nem tudsz elcsábítani, ne is próbálkozz. Nem fo.. - mire befejezhettem volna, megcsókolt. Legszívesebben felpofoztam volna, de a csókja olyan édes volt, mint a méz. Nem tudtam ellenállni neki. Egyik kezemmel akaratlanul is a fürtjei közé túrtam. Belemosolygott a csókba, Ő nyert. A francba is! Lassan lecsúsztatta kezeit a fenekemhez, és felemelt. Lábaimat a dereka köré fontam. Hevesen csókolóztunk, amíg meg nem zavart minket Lucy néni. Mindketten felé fordítottuk a fejünket.
- Elnézést, látom jól el vagytok úgyhogy én nem is zavarok tovább. - mosolygott ránk, majd sarkon fordult és lement a nappaliba. Harry újból hevesen és akaratosan kezdett csókolni, de megállítottam.
- Jesszusom! Mégis mit csinálunk?! Normális vagy?! Ha megint megmersz csókolni én esküszöm..
- Na, mit csinálsz? - nevetett fel halkan. - Megütsz? Az maximum neked fájna. Feljelentesz? Most is a sitten rohadhatnék, de ügyesebb vagyok a zsaruknál. Nem fognak elkapni. Mégis mit akarsz tenni? - mosolygott rám és letett a földre. - Fogadd el Faith Anne, hogy itt én szabom a szabályokat és nem te. - felpofoztam erősen. Piros lett a kezem, s arcán is erősen meglátszódott a tenyerem nyoma. Gyilkos tekintettel nézett rám. Kicsit hátrálni kezdtem. Magas testével felém tornyosult és egyre csak közelebb lépett hozzám. A lábaim remegtek a félelemtől. Nem szabad meghátrálnod! Légy bátor! Erőt vettem magamon és mellkasának nyomtam a kezem, majd eltoltam magamtól. A szemeibe néztem miközben óvatosan megpróbáltam kihúzni a pisztolyát a gatyájából. Hát mondhatom, nem jártam sikerrel.
- Mit képzelsz, mégis mit csinálsz? Megpofozol aztán pedig le akarod nyúlni a fegyverem? Kezdesz felidegesíteni Faith Anne. Pedig nem szoktam elveszíteni a türelmemet, de ha ideges vagyok, ez igaz - ijesztő vagyok. - nézett rám sötét szemekkel.

- Én. Én sajnálom. Nem akartam. - dadogtam. 

- Hát sajnálhatod is. - megpofozott erősen. Könnyek folytak végig az arcomon. Kezeimet fájó orcámra tettem és a földre ültem. Tudtam, hogy egy idegbeteg állat, de sosem gondoltam volna, hogy valaha megüt egy lányt. 

Kis ideig még engem nézett, majd kiviharzott a szobából és elment. Lucy nénikém ijedten szaladt fel hozzám. Mikor meglátott, leguggolt mellém, majd szorosan megölelt. Nem szólt semmit csak nyugtatgatott és ringatott, mint egy kisgyereket. Jól esett, hogy törődik velem. Abban a pillanatban legszívesebben hazamentem volna a családomhoz és a barátaimhoz. 

- Minden rendbe lesz. Majd kibékültök Harryvel. - letörölte a könnycseppeket. Megráztam a fejem, úgy ahogy a gyerekek szokták.

- Én nem akarok kibékülni vele! Soha többé nem akarom látni! Gyűlölöm Őt! Teljes szívemből gyűlölöm. - zokogtam tovább.
 Még egy ideig csak ültünk a földön, míg Dorotha nem szólt, hogy kész a vacsora. Lassan lementünk a konyhába.

- Faith Anne. - megköszörülte a torkát. - Beszélhetnénk? - egy virág csokrot és bon-bont tartott a kezében. Nagy nehezen bólintottam egyet. Lett volna értelme ellenkezni? 
Megfogtam a karját és behúztam az egyik vendég szobába.
- Mégis mit akarsz? Már örültem, hogy elmentél.
- Ezeket neked hoztam. - felém nyújtotta a kezében lévő dolgokat, de nem fogadtam el őket.
- Azt hiszed ha megjelensz itt egy virágcsokorral és egy bon-bonnal akkor rögtön eldobok mindent és megbocsájtom azt amit tettél?! Nem kell a hülye ajándékot, és most jobb lenne ha távoznál. - kiindultam a helyiségből, de megragadta a csuklóm és visszahúzott.
- Sajnálom amit tettem. Nem akartam. - a szemeimbe nézett és úgy tűnt komolyan is gondolja. Mégse tudtam elhinni neki.