6. Rész - Se veled, se nélküled

Üdv, kedves olvasóim! 

Meghoztam a 6. részt, ami egy kicsit rövidre sikeredett, de remélem azért tetszeni fog nektek. Ha igen akkor kérlek jelezzétek nekem: kommenttel, pipálással, feliratkozással, vagy írjátok meg a chatboxban! És nagyon szépen köszönöm a hozzászólásokat, a dicsérő szavakat! Nagyon jól esnek! Köszönöm!

Jó olvasást! 

XO XO, B.

"A halottak nem ijesztőek, csak szomorúak."

A lövések után, pár perc elteltével, lassan felálltam és visszamentem a fiúkhoz. Nagyon sötét volt, nem láttam sok mindent.
- Harry? - szólaltam meg halkan. Reméltem, hogy fog jönni válasz, de csak csend volt továbbra is. Valaki megköszörülte a torkát.
- Jézusom Harry annyira örülök, hogy élsz! - a hang irányába mentem, de megbotlottam valakinek a testében és a földre estem. Lehunyt szemeimet kinyitottam és megláttam a holttestet. Hangosan felsikítottam és sírni kezdtem.
- Nem! Nem! Harry nem teheted ezt velem! Nem halhatsz meg! Nem hagyhatsz itt! - felültem és szorosan magamhoz húztam. Zöld szemeiből már elmúlt az a csillogás ami korábban még meg volt. Már nem mosolygott. Nem voltak az arcán a gödröcskék.
- Faith. Én.. - lépett elő James.
- Ne. Ne mondj semmit te rohadék! Megölted Őt! Hogy tehetted ezt?! Esküszöm ezért még megfizetsz! Megfoglak ölni! - néztem rá mérgesen, de szemeimből még mindig hullottak a könnyek. Szorosan öleltem Harryt és puszilgattam. Tudtam, hogy ettől nem fog felébredni, de próbálkoztam.
Kicsivel később kiértek a mentősök és a rendőrök is.

Az őrsön kihallgattak, de nem mondtam el, hogy ki volt a tettes. Fogalmam sincs, hogy miért, de valahogy nem volt szívem elárulni Őt. Milyen bolond vagy Faith!
Lucy nénikém értem jött a kocsijával hajnalban, majd hazavitt. Nem mondtam el semmit se neki.
- Csak egyedül szeretnék most lenni. Ne haragudj. - és ezzel a lendülettel fogtam magam, majd bezárkóztam a szobámba. Nem aludtam egész éjjel. Nem tudtam.

Dél körül Dorotha kopogott be az ajtómon.
- Miss Faith, vendége érkezett.
- Mégis ki?
- Miss Diana és Miss Bella. - ahogy ezt kimondta elkapott a sírógörcs.
- Küldje fel őket. - megtöröltem a szemeimet, hogy ne látszódjon a folytonos sírás nyoma.
- Faiiiiith! - jöttek be kiabálva és ugrándozva a lányok. Szorosan megöleltek mikor megláttak.
- Mi újság csajszi? Milyen a nagyvárosi élet? - kérdezte Bella.
- Nem rossz. Mondhatni. - próbáltam mosolyogni, de nem jött össze.
- Mi a baj? Történt valami? - néztek rám ijedten, de csak megráztam a fejem. Nem bírtam volna elmondani nekik. Még nem voltam kész rá.
- Megharagudnátok rám, ha most azt mondanám, hogg egyedül szeretnék lenni?
- Nem dehogyis. 2 hétig leszünk itt. Hívj nyugodtan bármikor. - simogatta a hátamat Diana. Bólintottam majd a lépcsőig elkísértem őket.

Napokig ki sem mozdultam a szobámból. Nem ettem, nem ittam. Csak feküdtem az ágyon és próbáltam elfogadni a történteket. De nem ment. Nem tudtam elfelejteni Harryt. Nem tudtam elfelejteni a halálát. Borzalmas volt látni Őt a földön mozdulatlanul.
Néha felkeltem és elsétáltam a lépcsőig, de lejjebb sose mentem. Úgy körülbelül a 4.-5. napon Bella-ék újból meglátogattak. Már nem voltak hirtelen jött sírógörcseim. Már nem tudtam sírni.
- Elmondod most már, hogy mi történt amiért nem eszel, nem iszol és ki se mozdulsz a szobádból? Faith, aggódunk miattad. Mesélj el mindent. - tette Bella a kezét a combomra.
- Nem mondhatom el. Azzal rosszat tennék nektek is. És azt meg nem akarom. - ráztam a fejem.
- Faith nyugodtan elmondhatod nekünk. A legjobb barátnőid vagyunk, a testvéreid. Ha te sírsz, akkor mi is. Ha te szenvedsz, akkor mi is.
- Aranyosak vagytok, de ez igazából főleg Diananak lenne rossz. És nincs szívem elmondani. - néztem rá.
- Elviselek bármit. Csak azt nem ami James-szel kapcsolatos. - mosolygott. Elnéztem és lesütöttem a szemeimet. - Ugye nem? Faith?
- Sajnos de. Diana én sajnálom. - néztem rá könnyes szemekkel.
- Mi történt? Mit tett? - nyelt egy nagyot.
- Egy buliban voltunk, aznap mikor megérkeztetek. És. - nem bírtam visszafolytani a könnyeim.
- És?! Baszd meg Faith, bökd már ki! - kiabált rám.
- Megerőszakolt. - nem bírtam barátnőmre nézni.
- Nem. James nem ilyen!
- Sajnálom Diana.
- Hagyj Faith! Tudtam, hogy mindig volt köztetek valami, de most, hogy úgy próbálod beállítani a helyzetet, hogy Ő a hibás...ez még tőled is szemét dolog! Hihetetlen, hogy miket ki nem találsz azért, hogy elrontsd a kapcsolatunkat!
- Nem hazudok! Esküszöm. Én meg tudod mit nem hiszek el? Azt, hogy mindig annak a faszfejnek hiszel és nem a legjobb barátnődnek! James megcsalt téged! Fogd fel! Egy paraszt, egy gyilkos.
- Na jó, neked agyadra mentek a hülye könyveid. Még hogy James egy gyilkos. Ne nevettess! Ekkora baromságot!
- James megölte a barátomat! - elkapott még jobban a sírás.
- Majd hívj fel akkor ha lenyugodtál és nem beszélsz mindenfélét össze-vissza. - nézett rám, majd elment. Bella próbált megnyugtatni, s elmeséltem neki mindent elejétől a végéig. Nagyokat pislogott.
- Hogy tudtál beleszeretni abba aki elrabolt és megerőszakolt? És ilyen gyorsan?
- Nem tudom. Fogalmam sincs, de megtörtént. Az első pillanattól kezdve éreztem valamit iránta. Végre volt valaki aki szeretett, azt hiszem. Nem bírom elviselni, hogy már nincs itt velem, hogy nem ölelhetem, hogy nem csókolhatom. Borzalmas.
- Wow, te tényleg szeretted Őt.
- Igen, nagyon. - Bella szorosan megölelt.
- Majd megpróbálok beszélni Dianaval.
- Ne, nem kell köszi. Majd megoldom én. De most kedvem támadt elmenni kávézni. Velem tartasz?
- Persze, menjünk. - mosolyodott el, majd elkészültünk. Igazából semmi kedvem nem volt elmenni, de nem akartam szegény barátnőmet elküldeni.

A kávézóban, Bella nagy meggyőződése volt, hogy az egyik asztalnál ülő fiúk végig engem néztek. Kicsit később már nekem is feltűnt és idegesített. Megvettük a kávénkat, majd leültünk egy asztalhoz.
- Heló lányok. - jött oda az egyik srác. - Mi újság? Mit csináltok erre? Újak vagytok itt?
- Igen, nemrég jöttünk New Yorkba. - mosolygott Bella.
- Bella! - szóltam rá gyorsan. Nem szerettem idegenekkel ilyeneket megosztani.
- Most mi az? - nézett rám értetlenül.
- Megbocsájtasz egy pillanatra? - néztem a srácra, mire Ő csak bólintott és visszament a barátaihoz. - Ne ossz meg idegenekkel ilyeneket! Semmit se, jó?
- Jó jó, bocsi. Elfelejtettem milyen vagy. De tök cuki, tuti bejössz neki.
- Na hagyj ezzel. Nem akarok most egy ideig pasikkal együtt lenni.
- Pedig szerintem könnyebben elfelejtenéd így Harryt.
- Nem tudom ezt megtenni vele. Nem megy.
- Egy próbát megér, nem?
- Jó, rendben. - megforgattam a szemem, majd felálltam és a fiúkhoz mentem.
- Sziasztok. Faith vagyok, ne haragudj az előbbiért.
- Connor, és semmi baj. - mosolyodott el. - Ők pedig itt Brad és Tris.
- Nagyon örülök.
- Van kedved sétálni?
- Persze, miért ne? - mosolyogtam Connorra, majd szóltam Bellának, aki csak elégedetten vigyorgott.

Már elég régóta sétálgattunk, beszélgettünk. Vagyis inkább Connor mesélt magáról. én pedig csendben hallgattam Őt. Éppen a Central Park felé tartottunk.
- Mikor és miért jöttél Manhattanbe?
- Egy hete, a tanulás miatt. Elég sok jó iskola van a közelben, s a nénikém itt lakik.
- Na hát, azt hiszem ez volt az első olyan válaszod amire nem röviden válaszoltál. - nevetett enyhén.
- Nem szoktam sokat mesélni magamról idegeneknek. Ja és valamit tisztáznunk kell. Ez nem randi. Most nem akarok pasit egy ideig. Maximum barátok lehetünk. Rendben?
- Igen, persze. - kicsit elmosolyodott, de láttam rajta, hogy eléggé csalódott. Szerencsére ez nem rontotta el a napunkat és a végére már mindketten nagyon jól éreztük magunkat.
Elég későre járt mikor elindultam hazafelé. Bellának üzenetben beszámoltam a délutánomról, majd végül elaludtam.