3. Rész - Miért nem hagy békén?

Sziasztok! 

Elég sok csúszással, de meghoztam a 3. részt! Remélem tetszeni fog, ha igen jelezzétek kérlek szépen hozzá szólással és/vagy feliratkozással!

XO XO

B

"Nem szoktam elveszíteni a türelmemet, de ha ideges vagyok, ez igaz - ijesztő vagyok."

Másnap reggel a szobámban ébredtem, vagyis abban amit Lucy nénikém adott. Iszonyatosan fájt a fejem, fogalmam se volt, hogy hogy kerültem oda. Lassan ki keltem az ágyból, belebújtam a papucsomba és megkerestem a nénikémet.

- Na, csakhogy felkeltél. Nagyon sokáig el voltál ám az este. - éppen a nappaliban ült és olvasta az aznapi újságot.
- Mégis hánykor? Nem emlékszem semmire se.
- Egy srác hozott haza, eléggé kiütötted magad. Nagyon kedves volt tőle, hogy épségben visszahozott. Bajod is eshetett volna.
- Barna és göndör haja volt?
- Igen, és magas volt. Meg izmos. Helyes fiúnak nézett ki, remélem elkérte a számod. - kacsintott rám. Nem akartam elmondani, hogy ez a srác volt az el rablóm, aki még meg is erőszakolt. De miért hozott haza? 
Vállat vontam, majd kerestem fájdalom csillapítót és leültem a nappaliban lévő kanapéra. A nénikémet figyeltem, aki éppen telefonált és eléggé idegesnek tűnt. Veszekedett valakivel. Mikor észrevette, hogy nagyon figyelem, a szobájába ment és bezárta maga mögött az ajtót. Vajon mit titkolhat? Kis idő után felmentem a szobámba és felöltöztem valami elegánsba, ami mégis hétköznapi volt. Már amennyire annak lehetett nevezni egy Valentino ruhát. Gyönyörű vörös színe volt, testhez simuló anyaga pedig tökéletesen kiemelte vékony alakomat. Elkészítettem a hajamat és a sminkemet hozzá, majd elmentem reggelizni valahová. Szükségem volt egy kis egyedül létre a tegnap után. Gondolkoznom kellett.

Biztos ez a legjobb ötlet? Talán mégse kéne ezt tennem. Nagyobb bajba kerülhetek. Összeszorítottam a kezem és bekopogtam a rendőrségi iroda ajtaján.
- Üdv. Én. Egy. Egy feljelentést szeretnék tenni. - böktem ki nagy nehezen a szavakat.
- Mi történt? - állt fel az egyik őr, míg a másik elővett egy jegyzettömböt és egy tollat. Percekig csak szótlanul álltam és próbáltam magamban megfogalmazni egy értelmes mondatot. Nagy nehezen elmeséltem a tegnapot.
- Harry Stylest már párszor lecsuktuk. Tudjuk mekkora szélhámos. Ne aggódjon hölgyem, mi majd elkapjuk. - csak bólogatni tudtam, aztán kinyögtem egy 'köszönöm'-öt és haza indultam.

- Megjöttem! - szálltam ki a liftből és a nappali felé vettem az irányt. Nem jött válasz. Körbe mentem az egész lakásban. Senki sehol. A konyhában tevékenykedtem amikor valaki mögém lépett. Megakadt a lélegzetem és mozdulatlanná váltam.
- Jártál a rendőrségen? - szólalt meg egy rekedtes hang. Egyből felismertem. Megráztam a fejem, hátha beveszi és elmegy. - Ne hazudj nekem! - a hajamba markolt és meghúzta, így a fejem hátrafeszült. Láttam az arcát. A göndör fürtjeit amik kuszán álltak. - Tudom, hogy jártál a rendőrségen! Feljelentettél?! - nem reagáltam. Erősebben kezdte húzni a hajam, így halkan felnyögtem. Lassan elengedett, ami eléggé meglepett. Háttal álltam neki továbbra is. Éreztem ahogy valamit a fejemhez emelt. - Ha lecsuknak neked annyi. Világos?! - gyorsan bólogatni kezdtem, miközben szemeim megteltek könnyel. Nagyon féltem.
- Faith, hazaértem! Itthon vagy? - lépett ki a liftből Lucy nénikém. Köszönöm Istenem! Harry egyből a nadrágjába tette a pisztolyt és ráhúzta a pólóját, hogy véletlenül se lássa meg valaki. Lucy néni betipegett hozzánk a magassarkújában és elmosolyodott mikor ránk pillantott.
- Harry már éppen menni készül. - néztem az említett személyre, majd a nénikémre és kicsit elmosolyodtam.
- Ó, ugyan már! Maradj csak itt vacsorára! Dorotha nemsoká neki lát a készítéséhez, és 6 körül meg is vacsorázhatunk. Addig nyugodtan foglaljátok el magatokat, Harry te pedig érezd magad otthon. - mosolygott ránk ismét, majd szólt Dorothának, aki egyből neki látott a főzésnek.
- Mi lenne ha felmennénk a szobádba? - húzogatta a szemöldökét, mire beleütöttem egyet, majd felindultam az emeletre. Beérve a hatalmas helyiségbe, az ágyamra huppantam, majd ránéztem az előttem álló fürtösre.
- Békén hagyhatnál, komolyan. Miért engem szúrtál ki magadnak?! Miért engem kellett elrabolnod és megerőszakolnod?! - kiabáltam, de próbáltam úgy ordibálni vele, hogy a nénikém ne hallja meg. Felálltam és felnéztem rá. Mélyen egymás szemébe néztünk. Az én szemeim csak a düht és a félelmet mutatták ki. Az Öviében nem láttam semmit. Semmi érzelmet nem mutatott a tekintete. Könnybe lábadtak a szemeim és sírni tudtam volna, de muszáj volt erősnek maradnom. Hátat fordítottam neki, mert tudtam, hogy már nem bírom tovább. Letöröltem a könnycseppeket az arcomról. Hideg kezét végig simította karomon, s közelebb lépett hozzám. Testünk teljesen összesimult, csak egy papírlap fért volna be közénk. Egy apró csókot adott a vállamra, majd a nyakamra. Kirázott a hideg.
- Ne sírj, kérlek. - suttogta a fülembe rekedtes hangján. - Nem szeretem amikor sírsz. - nem tudtam szóhoz jutni. Nagyon ledöbbentem szavai hallatán.
- Hát pedig te vagy az oka annak, hogy most sírok. - elhúzódtam tőle és úgy csináltam mintha keresnék valamit a polcomon. Ismét mögém állt, szorosan. A derekamra rakta mindkét kezét lassan és óvatosan, majd szembe fordított magával. Hüvelykujjával végigsimított az arcomon.
- Gyönyörű vagy.
- Hagyd abba. - megfogtam a kezét és levettem az arcomról. - Ne csináld ezt.
- Mégis mit? - mosolyodott el.
- Ezt. Elrabolsz, megerőszakolsz, aztán úgy teszel mintha semmi se történt volna, mintha semmiről se tehetnél, mintha csak egy ártatlan srác lennél! Fejezd be és tűnj el innen! Nem vagyok kíváncsi rád, se a süket dumáidra! Nem tudom mire jó ez neked, de én normális életet szeretnék élni, viszont amíg te itt vagy addig nekem ez rohadtul nem megy! Nem tudsz elcsábítani, ne is próbálkozz. Nem fo.. - mire befejezhettem volna, megcsókolt. Legszívesebben felpofoztam volna, de a csókja olyan édes volt, mint a méz. Nem tudtam ellenállni neki. Egyik kezemmel akaratlanul is a fürtjei közé túrtam. Belemosolygott a csókba, Ő nyert. A francba is! Lassan lecsúsztatta kezeit a fenekemhez, és felemelt. Lábaimat a dereka köré fontam. Hevesen csókolóztunk, amíg meg nem zavart minket Lucy néni. Mindketten felé fordítottuk a fejünket.
- Elnézést, látom jól el vagytok úgyhogy én nem is zavarok tovább. - mosolygott ránk, majd sarkon fordult és lement a nappaliba. Harry újból hevesen és akaratosan kezdett csókolni, de megállítottam.
- Jesszusom! Mégis mit csinálunk?! Normális vagy?! Ha megint megmersz csókolni én esküszöm..
- Na, mit csinálsz? - nevetett fel halkan. - Megütsz? Az maximum neked fájna. Feljelentesz? Most is a sitten rohadhatnék, de ügyesebb vagyok a zsaruknál. Nem fognak elkapni. Mégis mit akarsz tenni? - mosolygott rám és letett a földre. - Fogadd el Faith Anne, hogy itt én szabom a szabályokat és nem te. - felpofoztam erősen. Piros lett a kezem, s arcán is erősen meglátszódott a tenyerem nyoma. Gyilkos tekintettel nézett rám. Kicsit hátrálni kezdtem. Magas testével felém tornyosult és egyre csak közelebb lépett hozzám. A lábaim remegtek a félelemtől. Nem szabad meghátrálnod! Légy bátor! Erőt vettem magamon és mellkasának nyomtam a kezem, majd eltoltam magamtól. A szemeibe néztem miközben óvatosan megpróbáltam kihúzni a pisztolyát a gatyájából. Hát mondhatom, nem jártam sikerrel.
- Mit képzelsz, mégis mit csinálsz? Megpofozol aztán pedig le akarod nyúlni a fegyverem? Kezdesz felidegesíteni Faith Anne. Pedig nem szoktam elveszíteni a türelmemet, de ha ideges vagyok, ez igaz - ijesztő vagyok. - nézett rám sötét szemekkel.

- Én. Én sajnálom. Nem akartam. - dadogtam. 

- Hát sajnálhatod is. - megpofozott erősen. Könnyek folytak végig az arcomon. Kezeimet fájó orcámra tettem és a földre ültem. Tudtam, hogy egy idegbeteg állat, de sosem gondoltam volna, hogy valaha megüt egy lányt. 

Kis ideig még engem nézett, majd kiviharzott a szobából és elment. Lucy nénikém ijedten szaladt fel hozzám. Mikor meglátott, leguggolt mellém, majd szorosan megölelt. Nem szólt semmit csak nyugtatgatott és ringatott, mint egy kisgyereket. Jól esett, hogy törődik velem. Abban a pillanatban legszívesebben hazamentem volna a családomhoz és a barátaimhoz. 

- Minden rendbe lesz. Majd kibékültök Harryvel. - letörölte a könnycseppeket. Megráztam a fejem, úgy ahogy a gyerekek szokták.

- Én nem akarok kibékülni vele! Soha többé nem akarom látni! Gyűlölöm Őt! Teljes szívemből gyűlölöm. - zokogtam tovább.
 Még egy ideig csak ültünk a földön, míg Dorotha nem szólt, hogy kész a vacsora. Lassan lementünk a konyhába.

- Faith Anne. - megköszörülte a torkát. - Beszélhetnénk? - egy virág csokrot és bon-bont tartott a kezében. Nagy nehezen bólintottam egyet. Lett volna értelme ellenkezni? 
Megfogtam a karját és behúztam az egyik vendég szobába.
- Mégis mit akarsz? Már örültem, hogy elmentél.
- Ezeket neked hoztam. - felém nyújtotta a kezében lévő dolgokat, de nem fogadtam el őket.
- Azt hiszed ha megjelensz itt egy virágcsokorral és egy bon-bonnal akkor rögtön eldobok mindent és megbocsájtom azt amit tettél?! Nem kell a hülye ajándékot, és most jobb lenne ha távoznál. - kiindultam a helyiségből, de megragadta a csuklóm és visszahúzott.
- Sajnálom amit tettem. Nem akartam. - a szemeimbe nézett és úgy tűnt komolyan is gondolja. Mégse tudtam elhinni neki.