5. Rész - Meglepetés!

Sziasztok!

Mint látjátok meg is hoztam az 5.részt! 

Nagyon szépen köszönöm a feliratkozókat és a sok biztató hozzászólást, nagyon jól estek! 

Ha tetszik ez a rész is akkor nyugodtan pipáljatok, kommenteljetek és iratkozzatok fel!  

Jó olvasást! 

XO XO, B

"Az erőszak az amatőrök végső menedéke, az üres fenyegetés pedig a menthetetlenül kétbalkezesek utolsó szentélye."

Reggel mikor felkeltem nem találtam magam mellett Harryt. Király. Megtelt a szemem könnyekkel. Nem! Faith, ne sírj! Nem érezhetsz iránta semmit!
Letöröltem a könnycseppeket, majd felvettem egy köntöst, egy papucsot és lementem az étkezőbe. Finom illatok csapták meg az orromat, mélyen beszívtam, elmosolyodtam s a konyhába mentem.
- Jó reggel Doro.. Harry? - néztem rá felvont szemöldökkel. - Mit csinálsz te itt? Azt hittem elmentél.
- Hát nagy örömödre még itt vagyok és próbálok reggelit készíteni neked, szóval fogd be és ülj le. - tettem amit mondott, aztán csak Őt figyeltem, de sehogy se jött össze neki az omlett.
- Nem tudom tovább nézni a szenvedésed. - felálltam és segítettem neki. - Na menj arrébb, majd én megcsinálom.
- De nem. Én akarom Neked elkészíteni. Ne segíts! Megoldom. - nagyon aranyos volt, ahogyan akaratoskodott.
- Jó, rendben. Majd szólj ha kész van. - mosolyogtam rá, s kimentem a nappaliba tévét nézni. Fél óra múlva egy tálcával sétált oda hozzám. Az omlett tökéletesen nézett ki, nem volt megégetve se semmi. Az asztalra tette mosolyogva.
- Hölgyem, kérem fogyassza egészséggel. - eljátszotta, mintha egy pincér lenne. Elnevettem rajta magam.
- Fogadjunk, hogy Dorotha készítette el, nem te.
- Na, ezt nem kell senkinek se elmondani. - mosolygott és mellém ült.
- Na jó, úgy teszek mintha te csináltad volna. - adtam neki egy puszit, majd elkezdtem enni. - Kérsz? - a szája elé tartottam a villámat, amit egyből bekapott.
- Wow! Ez isteni lett! Valamit nagyon tudok. - nevetett, és megjelentek az arcán a gödröcskék. Nem bírtam nem mosolyogni. Állj le Faith! Nem szeretheted ezt az embert! Lefagyott a mosoly az arcomról.
- Faith Anne, valami baj van?
- Én csak nem értelek. Egyszer tök bunkó vagy, megütsz, most meg kaját akartál főzni nekem és tök kedves vagy. Miért játszadozol az érzéseimmel? De komolyan. Miért kell ezt tenned? - eltelt pár perc, de nem válaszolt. - Jó, tudod mit? Akkor baszd meg!
- Várj, Faith Anne. - szorosan megfogta a csuklóm.
- Eressz el Harry! Nem vagyok kíváncsi se rád, se a magyarázkodásodra. Hagyj békén most már végleg!
- De én nem akarlak békén hagyni. Veled szeretnék lenni.
- Süket duma.
- Nálad csodálatosabb, okosabb lányt még sosem ismertem.
- Oh, valóban? Akkor mondd ki.
- Micsodát?
- Mondd ki azt az egy szót. Kilenc betű, hét mássalhangzó. Mondd ki és a tiéd vagyok Harry Styles.
- Én... - csak nézett, de nem tudott megszólalni.
- Köszönöm, ennyit akartam hallani. - felindultam a szobámba.
Nem sokkal később az ajtómon kopogtatott.
- Faith Anne, kérlek engedj be. - lassan kinyitottam az ajtót, s letöröltem a könnycseppjeim. - Nem szeretem ha sírsz, főleg ha miattam. - engem figyelt, s kis idő után folytatta. - Sosem tettem ilyeneket még egy lányért sem. Sosem éreztem ezt. Ezt a melegséget. Nem tudom mi történik velem, de amikor a közelemben vagy annyira megváltozik minden és mintha..
- Mintha rózsaszínben látnád a világot? - vágtam a szavába.
- Igen, pontosan. Ez az első, hogy ilyet mondok valakinek, de... Szeretlek Faith Anne. Szerelmes vagyok beléd. - nem tétlenkedtem tovább, megcsókoltam. Egyből viszonozta és a derekamra tette kezét, miközben én göndör fürtjei közé túrtam.
- Én is szeretlek Harry. - mosolyogtam rá két csók között. Édesen vigyorgott, a derekamat simogatta.
- El kéne mennünk valahová, csak este fellépésem lesz. De délután ráérek, na?
- Elmehetek a koncertedre? Szívesen megnézlek. - felcsillantak a szemei.
- Persze, nagyon örülnék neki. - adott egy homlokpuszit. - De most el kell mennem, van egy kis dolgom. 7-re érted jövök. - megcsókolt, majd gyorsan elment. Kicsit furcsálltam és bennem volt az az érzés, hogy követnem kéne, de inkább mégse tettem.

Délután elmentem Dorotha-val vásárolni, hogy este legyen miben elmennem a koncertre. Fogalmam se volt, hogy hogy kéne megjelennem az eseményen. Végül egy egyszerű Burberry bézs színű ruha mellett döntöttem. Otthon átöltöztem, begöndörítettem a hajam, s kisminkeltem magam. Pont elkészültem mire Harry visszaért hozzánk.
- Indulhatunk szépségem? - mosolygott és adott egy puszit az arcomra.
- Természetesen. - kinyújtotta a karját, hogy belekaroljak, és úgyis tettem. Lent, az épület bejárata előtt egy limuzin állt. Egy sofőr kinyitotta nekünk az ajtót.
- Ültél már limuzinban?
- Nem, még nem. De te nem vagy normális! - mosolyogtam és adtam neki egy puszit. - Miért rendeltél limuzint?
- Ó, nem rendeltem. Ez a nénikédé, de kölcsön adta. - vigyorgott és töltött egy kis pezsgőt. Bólintottam, koccintottunk, majd lassan kortyonként megittam az italt. Nem tartott sokáig az utazás, hamar megérkeztünk a helyszínre. A sofőr kinyitotta az ajtót, kiszállt Harry, s kisegített a kocsiból. A hatalmas épületre néztem, aminek a bejárata felett nagy betűkkel, kivilágítva az volt írva, hogy: Victorla.
A zene hangosan dübörgött bent, még kint is lehetett hallani. Hosszú sor állt a bejáratnál, szerencsére minket egyből beengedtek, nem kellett várnunk. Hatalmas tömeg volt bent, hirtelen szem elől vesztettem Harryt. Mikor Ő is észrevette, hogy lemaradtam, visszajött értem, megfogta a kezemet és maga után húzott. Egy kis szobába mentünk, ami öltözőnek volt kialakítva.
- Átöltözöl? - néztem rá miközben a kis asztalon lévő tárgyakat figyeltem. Mindenféle technikai cucc lehetett.
- Igen, vagyis csak a pólómat veszem át. - levette a felsőjét, s az inge után kutakodott. Nagy rendetlenség volt, nem csoda, hogy csak 10 perc múlva talált rá a ruhadarabra.
- Ha rend lenne, hamarabb meg lett volna. - mosolyogtam rá, majd odamentem hozzá és begomboltam az ingét, de csak félig. - Ez így tökéletes. - mértem végig. - Minden lány érted fog olvadozni.
- Nekem az is elég, ha te olvadozol értem. - kacsintott. Adtam neki egy csókot, aztán kimentünk az öltözőből egy folyosóra, ahol pár őrnek beöltözött férfi sétálgatott. Körbe néztem, nem voltunk sokan.
- Visszatalálsz oda ahonnan jöttünk?
- Um, igen azt hiszem. Megoldom. Mikor kezdesz?
- Inkább megkérem Andrew-t, hogy kísérjen vissza. 9-kor, ha minden igaz. - a hátamat simogatta, közben intett egyet. Az egyik őr odajött hozzánk, Harry mondta neki, hogy kísérjen vissza a közönséghez, majd úgyis tett.

Éreztem, hogy valaki szorosan áll mögöttem, majd arrébb simította a hajam. Megfordultam és szinte felsikítottam egyet.
- Jézusom, James! - kiáltottam fel örömömben. - Hát te mit keresel itt?
- Gondoltuk, hogy meglepünk téged. - mosolygott.
- Megleptek? Szóval itt van Diana és Bella is? - néztem körbe.
- Igen, vagyis nincsenek itt. Ők a hotelben vannak és pihennek. Hosszú volt az út és nem rég érkeztünk, de tudod milyen vagyok. - Nem, fogalmam sincs róla milyen vagy, sose nyíltál meg előttem igazán. - Szeretek bulizni.
- Aha, biztos.
- És te mit csinálsz itt? Ne is szoktál bulikba járni.
- Csak egyik haverom fellép itt ma este és eljöttem megnézni Őt.
- Ja, értem. Ugye nem baj ha csatlakozok hozzád?
- Nem, dehogy. Nyugodtan, legalább nem vagyok egyedül. - mosolyogtam rá. 

Egy idő után James furán kezdett viselkedni, a derekamat simogatta.

- Mondd, mit csinálsz? 

- Én? Semmit. - mosolygott. Felvontam a szemöldököm, miközben Őt figyeltem.
- Mi van Diana-val? Még együtt vagytok, ugye?
- Sokat veszekszünk, nem bízik meg bennem. De igen, együtt vagyunk még.
- Gondolom van oka arra, hogy ne bízzon benned.
- Mire gondolsz?
- Ja, semmi különösre, csak tippeltem. Nem ismerlek oly annyira téged, mint Őt, de tudom, hogy ok nélkül nem lenne ez.
- Lehet mégis van oka rá. - mosolyodott el, de nem igazán értettem, hogy mire céloz.
- És most nagy tapsot kérnék a következő bandának, aki nem más, mint a Silent Weapons! - kiáltotta a műsorvezető csaj, majd minden néző sikítozni kezdett, mire kijött Harry és a bandája. Elmosolyodtam és a közönséggel együtt tapsoltam, néha felkiáltottam. James egyfolytában engem figyelt, és mikor látta, hogy a színpadon lévő énekessel végig szemezek, magához húzott és megcsókolt. Próbáltam eltolni magamtól, de túl erősen szorított.
- James hagyd abba! Ne csináld, kérlek. - eltoltam egy kicsit az arcát, de egyből rátapadt újra a számra. A ruhám alá nyúlt és erőszakosan a fenekembe markolt. Harry szúrós szemekkel nézett ránk, de nem szakította félbe a koncertet.
Elhúzódott tőlem, majd megfogta a csuklóm és maga után húzott. Kimentünk a hátsó ajtón, s ahogy átléptem a küszöböt, James a falnak nyomott erősen. Egyből ajkaimra tapadt és lassan lehúzta a bugyimat. Szorosan tartott, ellenkezni se tudtam. Letolta a gatyáját, boxerével együtt. Nem tétovázott, egyből belém hatolt, mire hangosan felnyögtem. Fájt. Kibaszottul fájt. Könnyek gyűltek a szemembe, próbáltam visszafojtani a nyögéseimet. Nem bírtam sokáig, elsírtam magam.
- Ne csináld James. Kérlek, fejezd be. Ez nagyon fáj. - belemarkoltam a vállába. Nem reagált, csak erőseket lökött. Alsó ajkamat már véresre harapdáltam a fájdalomtól. Ütögetni kezdtem, de továbbra se hagyta abba, csak miután elélvezett. Kicsúszott belőlem, már nem tartott meg, így a földre rogytam. Erőtlenné váltam, remegtem, sírtam. Felhúzta a boxerét és gatyáját, majd nevetne nézett rám.
- Mekkora egy szánalmas ribanc vagy. - nevetett, s a hajamba markolt erősen. Hátrarántotta a fejem, mire én hangosan felnyögtem.
- Rohadj meg te szemétláda! - kiabáltam rá. Felpofozott. Tenyere nyoma égette az arcomat. James nagyokat kacagott a szerencsétlenségemen, de az egyik pillanatban egyszer csak elnémult. Mögötte állt valaki, aki fegyvert tartott a fejéhez.
- Hagyd békén Faith Anne-t. Engedd el, aztán szép lassan tedd a kezed a tarkódra. - úgy tett, ahogy a hang kérte, de mikor a kezét elkezdte felfelé emelni, abban a pillanatban megfordult és kivette a fegyvert a mögötte álló srác kezéből.
- Harry! - kiáltottam fel, mikor megláttam Őt. Nagyon megörültem, de egyben megijedtem. Féltem, hogy James használni fogja a pisztolyt és lelövi Harryt.
- Faith Anne, menj ki a fő útra és maradj is ott. - nézett rám a göndör fiú. Nagy nehezen erőt vettem magamon és lefordultam az utca sarkán. A földre ültem és reménykedni kezdtem, hogy nem esik semmi bántódása a srácoknak. Hiszen az egyikőjük szeretem, a másik viszont mégis csak a legjobb barátom barátja!
Lövésekre lettem figyelmes. Egy. Kettő. Három. Négy. Négy lövés. Megfogtam a fejem, a térdemre hajtottam és sírni kezdtem újra. Átkaroltam a lábaimat és összekuporogtam. Tudtam, hogy itt a vég. Hogy örökre elvesztettem Őt. Nem akartam ezt gondolni, mégis olyan valósnak tűnt ez az egész. Testem remegett. Úrrá lett rajtam a félelem.